2021-11-29

Megelevenedő történelem

Boldog békeidők… de utána a Nagy háború (1914-1918) világégést hozott, s alapjaiban változott meg minden. Nem szokványos kiállítás, amit az alkotók megálmodtak a Várkert Bazárban. Három emeleten keresztül találkozhatunk a már-már élő figurákkal, amelyek megjelenítik a kor jelentős történelmi személyiségeit. (mintha igazi haja lenne Károlyinak, vagy Tisza Istvánnak…) „Érezhetünk” mustárgázt, és „lemehetünk” a lövészárokba, láthatjuk a nők szerepét a háborúban.
2021-11-22

Gólyahét sok vidámsággal

November 8-12. között megrendezésre került iskolánkban a kilencedikes diákok bemutatkozása, a várva várt gólyahét. Idén ugyan elmaradt a hagyományos tornatermi gólyaavató vetélkedő, de a tréfás feladatok így sem maradhattak el a hét során.
2021-11-08

Győzni jöttünk

A szalagavató a középiskolai évek talán legmeghittebb ünnepe.  A végzősök kabátján viselt szalag jelképe annak, hogy az iskola és a diákok egyaránt büszkén vállalják egymást a város előtt, és mindenki tudtára hozza, hogy diákjaink májusban megkezdik érettségi vizsgájukat. 
2021-11-08

A néma forradalom után

Régóta dédelgetett vágyam volt, hogy létrehozzunk valami egyedi, csak ránk jellemző dolgot az osztályommal. Már korábbi tapasztalataimból tudtam, hogy egy műsor készítésének folyamata elképesztő módon összekovácsol egy közösséget. Ezt a vágyamat csak felerősítette, hogy társamul szegődött Tomcsik Erika, akivel valódi harmóniában alkottunk együtt. Hálás köszönet érte! Éreztük, hogy minden együtt áll ahhoz, hogy létrejöjjön a csoda. Az ő ötlete volt eredetileg a Néma forradalom című filmből készült színpadi adaptáció feldolgozása, amit 2021. október 22-én végül színpadra vittünk.
2021-10-26

HA BESZÉLÜNK RÓLA,  ÉLETBEN TARTJUK – Interjú a 11. B-vel

A 11. B osztály október 23-i műsora után ültünk le a főszereplőkkel és a rendezőkkel beszélgetni emberi sorsokról, az apák bűneiről és a közösségek összetartó erejéről. Beszélgetőtársaim Bodócsné Dér Krisztina, Tomcsik Erika tanárnők és Kurt (Nagy Péter), Erik (Csajka Zsolt és Márkus Áron), Frau Kessler (Kisbenedek Lilla), Schwarz igazgató (Nagy Ármin), illetve Edgár (Balogh Bálint).
2021-10-19

DIÁKNAP 2021/2022: A 12. A osztály Recsken

Mátra alján, falu szélén… El lehet azt képzelni, hogy 2021-ben van még a világnak egy olyan szeglete, ahol nincs tömegközlekedés, televízió, wifi, de még térerő sem? És azt el lehet vajon képzelni, hogy az ilyen körülmények között eltöltött két nap után 19 végzős és 4 tanár tökéletes egyetértésben azt a zárómondatot fogalmazza meg: Nincs semmi, egyetlen perc sem, amit másképp kellett volna megszervezni?
2021-10-19

A Haditorna Versenyen jártunk Egerben

A honvédelmi nevelés népszerűsítése érdekében a Honvédelmi Minisztérium Haditorna Versenyt szervez már évek óta, amelyek megyei döntőjén eldől, hogy ki vesz részt az országos döntőn. 
2021-10-18

Kutatók Éjszakája 2021

Idén is részt vettünk a Kutatók Éjszakáján a MATE Gyöngyösi Campusán szeptember 24-én. A Lego Sumo Bajnokságon a Lukács Máté (10. D)  építő és Tóth Dániel (11. B)  programozó által felkészített robottal a verseny középmezőnyében végeztünk. A robotika szakkör színeiben Bolla Ádám (5/13. B) az iskolai DJI Mavic drónt és saját DJI Phantom mezőgazdasági drónját mutatta be az érdeklődőknek.
2021-10-18

Jubileumi tanévünk szeptemberi ünnepén

Szeptember 24-én tartottuk védőszentünk és névadónk ünnepét, és  hagyomány szerint ekkor avattuk bottyánosokká a kilencedikes diákokat. Ekkor kapták meg a tavalyi tanév díjazottjai a kitüntetéseket, majd megkoszorúztuk névadónk sírját a ferences templomban. Igazgató úr köszöntő beszédének rövidített változata idézi fel az ünnepélyes pillanatokat.
2021-10-18

2021-ben a Vak Bottyán-díjat Csorba Károly Márton (12. D) kapta meg

Márton az elmúlt négy évben kiemelkedő szaktárgyi, sport- és diákmozgalmi tevékenységet végzett. Rendszeres, kitartó tanulásával biztos tudást épített fel, a végzős évfolyam egyik legmegbízhatóbb tagja. A humán kultúra területén egyik kiemelkedő diákja iskolánknak: Sokoldalúságát bizonyítja, hogy kiváló eredménnyel szerepelt mind az Örökségünk ’48 országos történelmi versenyen, mind az országos MotoPasta tésztakerék-építő versenyen.
2021-10-18

A Szakmai díjat Vilányi Ádám (12. B) kapta 2021–ben

Ádám a választott szakjának, az informatikának kiváló és elhivatott szakértőjévé vált a középiskolai évei alatt. Már a 9. évfolyam elején bekapcsolódott az iskolai robotszakkör munkájába. A 10. évfolyamon elkezdte a versenyzést: a Nemes Tihamér Nemzetközi Informatikai Tanulmányi Versenyen, a BiTrió informatika csapatversenyen, a WRO robotprogramozói világversenyen, a Mikro-Bit regionális informatikai versenyen is szép eredményeket ért el.
2021-10-18

Az év diákja díj egyik díjazottja Jónás Vivien (10. E)

Vivien példamutató magatartásával és kiemelkedő tanulmányi eredményével méltóképpen képviseli osztályát. Felnőtt, érett gondolkodású, becsületes, jóindulatú és szerethető diáklány. Alázatával, szorgalmával nemcsak tanárai, de osztálytársai elismerését is kivívta.
2021-10-18

2021-ben Az év diákja díjat Győri Rajmond (11. A) is kiérdemelte

Rajmond osztályának és iskolájának megbízható tagja, és az iskolai életben való részvétele tanulmányi szempontból kiemelkedő. Osztálytársai előtt jó példával jár, segítőkész, személyisége értékadó a közösségben. Tanítási órák után korrepetálja osztálytársait matematikából és a szakmai tantárgyakból.
2021-10-01

Bottyánosok a NEK Forráspont Ifjúsági Esten

Az idei ősz egyik régen várt, kiemelkedő jelentőségű egyházi eseménye volt, hogy Budapest rendezhette meg a Nemzetközi Eucharisztikus Konferenciát. A fiataloknak szánt Forráspont estre már az elmúlt tanév végén regisztráltunk, s szeptember 10-én délután 45 diákkal el is indultunk a Papp László Budapest Sportarénába. A rendezvényre az ország minden régiójából érkeztek középiskolás csoportok, egyetemista fiatalok, plébániai ifjúsági csoportok, cserkészek.
2021-09-05

Szent Gellért-díjat kapott Hevér Tibor tanár úr

A Szent Gellért-díjat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alapította azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsen a katolikus közoktatásban végzett kiemelkedő munka elismerésére. Az idei egyházmegyei tanévnyitón, amelyet Mezőkövesden tartottak, Ternyák Csaba érsek adta át Hevér Tibor tanár úrnak is ezt a díjat.
2021-09-04

„S titokzatos szót mondtam akkor: Erdély…”

2021. augusztus 24 – 28. (HATÁRTALANUL    HAT-20-03) Különleges idők különleges megoldásokat igényelnek. Így indultunk el mi is az ismert nehezítő körülmények miatt kisebb létszámmal, izgatott szülőkkel a busz mellett és gyerekekkel a buszon. Nem pontosan tudtuk, mire is számíthatunk a határon, Erdélyben, de elszántan meg akartuk tapasztalni azt a sehol máshol nem fellelhető érzést, ami áthatja a magyar embert azok között a hegyek között. Pontosabban, azt szerettük volna, ha a gyerekek megérzik. Hiszem, hogy így történt.
2021-09-03

Erdélyben a Határtalanul programmal

A „Határtalanul” program adta lehetőséggel élve (HAT-19-03-0159), 40 bottyános diáknak és 4 kísérőtanárnak volt lehetősége egy 4 napos erdélyi körúton részt venni a több mint 2,2 millió forintos megnyert támogatásból. A még 2020 májusára tervezett túrát a koronavírus miatt elég nehézkesen és sok munkával, de végül sikerült 2021. július 28. és 31. között megvalósítanunk. Utunk kitűzött fő célja a székelykapuk tanulmányozása volt, méghozzá kialakulásuk történelmi területén. Természetesen ennél jóval többre is futotta a négy nap alatt…
2021-08-29

Hittan tábor a Mátrában

Augusztus végén a Mátra gyönyörű vonulatai szolgáltak díszletül diákjaink hittan táborához. A táborozók egybehangzó véleménye volt, hogy az együtt töltött néhány nap bár gyorsan eltelt, felejthetetlen marad számukra. A gyönyörű környezet és a kellemes időjárás kedvezett a kalandos és színes programok megvalósításának. A hittan tábor során rengeteg élménnyel gazdagodtunk tanárok és diákok egyaránt.
2021-07-31

Magda Boldizsár a legjobb ifjú sportolók között

A „Magyarország jó tanulója, jó sportolója” címet kapta Boldizsár.  A díjat azok a diákok nyerhetik el, akik az előző tanévben kimagasló tanulmányi és sportteljesítményt nyújtottak, vagyis az adott tanévben 4,8-as, 4,7-es átlagot értek el, emellett sportáguk országos bajnokságán, diákolimpiáján vagy nemzetközi versenyén a legjobb hatban végeztek. További szép sikereket kívánunk mind a tanulmányok, mind az úszás terén.
2021-07-30

Megyei első helyezés matematikaversenyen

2021 tavaszán is meg rendezték a Zrínyi Ilona Matematikaversenyt, amelynek elsődleges célja a matematika megszerettetése. Vilányi Ádám, 12. B osztályos tanulónk ezen a versenyen a szakközépiskolai kategóriában megyei első helyezést ért el. Felkészítő tanára Balogh János.
Megszakítás