Kirándulást szervezni mindig nehéz feladat: hova menjünk, milyen programokat szervezzünk. Most egy olyan úticélt választottunk, amiről előre tudtuk, hogy nehéz vagy éppen nyomasztó lehet. Az októberi gyönyörű napsütésben indultunk útnak Krakkóba. A magyar-szlovák határt átlépve a Tátra hegycsúcsait pillantottuk meg. Nem voltak félősek, nem bújtak el a felhők mögé. Végig kísértek minket az országhatárig, ahol Lengyelországba átlépve Krakkó felé vettük az irányt.
Lengyelország tisztasága, Krakkó nyüzsgése, történelmi helyei, a Visztula rögtön elvarázsolt minket. Jártuk a várost, néztük a tűzokádó sárkányt, hallgattuk a torony trombitását, kerestük a krakkói perecet s persze a lengyel tejkaramellát. Hálásak voltunk, hogy eljuthattunk ide. Napokig tudtunk volna még sétálni, bóklászni. Aztán este, miután a kiadós vacsorát elfogyasztottuk, még rápillantottunk a magyar-szerb meccsre, s izgultunk… Fáradtan térünk nyugovóra, izgatottan tekintettünk a vasárnap elé. Reggel: indulás. A cél: Auschwitz-Birkenau. A hely, ahol milliók haltak meg. A hely, ahol népírtás történt. Lassan, komótosan, megilletődve léptünk be a kapukon. Majd ránk ömlött az, amitől talán féltünk. Szörnyű történetek, megrázó képek, kavargó érzések, könnyek… csöndben, meghatódottan, érezve az események súlyát mindenki küzdött a gondolataival, kérdéseivel, amire sokszor nem kapott vagy nem kap választ. Mert az embertelenségre nincs válasz… Mégis látnunk kellett ezt a helyet. Az élmények feldolgozása, megbeszélése folyamatos. Már elkezdődött a hazafelé úton, ami sok-sok gyönyörűségével, a Vág-völgyével a természet szépségét tárta elénk.
Köszönjük a szakszerű, élményszerű idegenvezetést Farkas Róbertnek, aki végig mellettünk volt!
Hordós Andrea
szervező, tan. igh.