2017-05-30

Vak Bottyán-díj 2017 – Papp Szabolcs

Papp Szabolcs iskolánk tehetséges tanulója. Visszafogott természete ellenére az osztályban közkedvelt személyiség, akinek véleményére adnak a többiek. Segítőkészsége, odafigyelése társaira példamutató. Minden tevékenységét az igényesség, precizitás jellemzi. Munkájában megbízható, tanáraival és társaival udvarias. Nemes lelkű magatartása méltán vívja ki társai tiszteletét.
2017-05-30

Vak Bottyán-díj 2017 – Hegedüs Amadé

Hegedüs Amadé iskolánk példás diákja, osztályközösségének oszlopos tagja. Adottságai szerint általános intellektuális tehetség, a képességei, a motivációja, a kreativitása megtapasztalható volt az elmúlt évek során. Már kilencedik évfolyamban felfigyeltek rá tanárai, érdeklődő, szorgalmas hozzáállása miatt. Tizedik évfolyamtól sok tantárgyból indították versenyeken, iskolai műsorok állandó szereplője lett.
2017-06-27

Érseki jutalom – Zeltner Domonkos

Zeltner Domonkos a 2016-2017-es tanév 12.D osztályos tanulója.  Osztályának és iskolájának megbízható tagja, és az iskolai életben való részvétele kiemelkedő mind tanulmányi mind közösségi szempontból.
2017-06-28

Az év diákja – Huszár Péter

Péter kiemelkedő képességű tanuló, aki az eddigi években is több matematika-, történelem-, illetve országos kémiaversenyen is részt vett. Ebben a tanévben a legkiemelkedőbb eredményét más versenyek mellett a Kertész Andor matematikaversenyen érte el (I. helyezés), amiért az Oktatási Hivatal dicsérő oklevelét kapta meg.
2017-08-29

Vért adtunk! Életet mentettünk!

Iskolánk tanulói és tanárai évek óta lelkesen vesznek részt a Magyar Vöröskereszt által rendszeresen szervezett véradásokon. A 2016-2017-es tanévben iskolánk olyan nagy számban képviseltette magát, hogy a gyöngyösi középiskolák között meghirdetett véradó versenyen első helyet szereztek.
2017-10-22

Szent László-év rajzpályázat

Szent László jubileumának megünneplésére a Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központ rajz- és képzőművészti pályázatot hirdetett. A pályázat célja, hogy a gyerekek, tanulók mélyebben megismerjék az Ünnepelt Szent személyét, életét, tetteit, eszméit és a hozzá fűződő hagyományokat.
2018-04-30

Az első bottyános Kazinczy-érem

2018. április 20-22. között rendezte meg a Kazinczy Gimnázium Győrben a Szép Magyar Beszéd verseny 53. Kárpát-medencei döntőjét. A versenyt Radnóti Ákos alpolgármester nyitotta meg, ünnepi beszédet dr. Balázs Géza egyetemi tanár tartott.
2018-05-30

Vak Bottyán-díj 2018 – Csuzdi Bence

Csuzdi Bence iskolánk egyik legjobb tanulója, a 11. és a 12. osztályban is kitűnő tanulmányi eredményt ért el. Osztályközösségének meghatározó, oszlopos tagja, tantárgyi versenyek állandó résztvevője. Már kilencedik évfolyamon felfigyeltek rá tanárai érdeklődő hozzáállása, szorgalma miatt.
2018-05-30

Vak Bottyán-díj 2018 – Tóth Imola

Tóth Imola tanévről tanévre bebizonyította szorgalmát, tenni akarását és kitartását. Az iskolai élet aktív és meghatározó szereplője, alig akad olyan tanár a tantestületben, aki – ha meghallja a nevét – ne tudná, kiről van szó. Tanulmányi versenyeken kiemelkedő eredményeket ért el. A „Szép Magyar Beszéd” Kazinczy szépkiejtési verseny országos döntőjében a legjobbaknak járó „Kazinczi-díjat” kapta.
2018-06-26

Az év diákja – Horváth Zsombor

A 2017/2018-as tanévben „Az év diákja” díjat Horváth Zsombor Ákos 10. B osztályos tanuló kapta. Zsombor kiváló képességű tanuló, aki az eddigi években több matematika-, történelem-, illetve országos műveltségi versenyen vett részt, s emellett kiváló sportember is.
2018-06-27

Érseki elismerés – Kis Benjámin

Kis Benjámin 12. C osztályos tanuló az iskolában eltöltött négy esztendő alatt kiemelkedően tevékeny szerepet töltött be az intézmény hitéletében, valamint közösségi megmozdulásaiban. Az iskolai Forrás hittantáborok előkészítésében, szervezésében illetve lebonyolításában mindig készségesen vett részt, de minden más, a hitélettel kapcsolatos programban számíthattunk alkotó energiájára, kreativitására.
2019-09-16

Köszönő oklevelet kaptunk az AFS-től

Az AFS egy olyan szervezet, amelyik diákok számára biztosít lehetőséget arra, hogy egy idegen országban, egy befogadó család biztonságában tölthessenek el akár egy teljes évet. Ezek a kalandvágyó gyerekek megismernek egy új kultúrát, nyelvet tanulnak, barátságokat kötnek, s rendszerint lélekben megerősödve, nyitottan és toleránsan térnek vissza hazájukba, amit ezután más szemmel látnak, még nagyobb megbecsüléssel értékelnek.
Megszakítás