2021-01-27

Tésztakerék mese

A Neumann János Egyetem GAMF kara  2020. március 13-ára meghirdette „első és igazi Motopasta, tészta-motoralkatrész építő versenyét”.
2021-02-01

Hunyadi-Zrínyi projektverseny – 2. helyezés

Nem állította meg a 10. A csapatát a digitális oktatás sem… Lévai Ákos, Laszkács Gellért és Zsilinyi Tibor Gergő igazi csapatot alkotva megoldották közösen a feladatlapot, ami a két híres magyar család, a Hunyadi és a Zrínyi családok történetével foglalkozott.
2021-04-06

Országos marketingversenyen második helyezést értek el ötödéveseink

2021 márciusában második alkalommal rendezte meg a GimiMore csapata marketing témájú esettanulmányi versenyét, a Márkalandot. Az első online fordulóban a résztvevőknek egy játék során kellett megoldaniuk a feladatot. A továbbjutó csapatoknak ezután egy prezentációt kellett benyújtaniuk.
2021-04-07

Szakmai tanulmányi versenyen elért sikereink

A középiskola közismereti tantárgyinak legkiemelkedőbb tanulmányi versenye az OKTV. Ugyanilyen rangos verseny a szakmai tárgyak területén az ÁSZÉV (Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenye), melyet minden tanév tavaszán rendeznek meg. A szakmai verseny 3 fordulós. Az első forduló interaktív online formában kerül megrendezésre.
2021-04-09

Az ÁSZÉV közgazdasági versenyén is a második fordulóban vagyunk

Ahogy a gépész tanulóink részt vettek az Ágazati szakmai érettségi tárgyak versenyén, úgy közgazdasági szakmai vonalon is megmérettették magukat diákjaink.Közgazdasági szakirányon az ÁSZÉV versenyének követelménye több tantárgy ismereteit foglalja magába, ide tartozik a gazdasági és jogi alapismeretek, a számvitel, a pénzügy, a statisztika és az adózás, illetve mindezek gyakorlati feladatai.
2021-05-19

Iskolai sikerek a Szivárványhíd olvasóversenyen

Ebben az évben is több tanulónk részt vett a Hebe országos olvasóversenyén, mind az őszi, mind a téli fordulóban. Idén Leiner Laura A Szent Johanna gimi és Agatha Christie Gyilkosság az Orient expresszen című művei kerültek górcső alá. Játékos feladatok sokaságát kellett megoldania a versenyzőknek. Kovács Bettina Boglárka így vall élményeiről:
2021-06-06

Bibliaismereti projektversenyen elért 2. helyezés

A 9. A osztály lelkes csapata, Czéh Lili, Kis Valér és Patócs Ákos 2. helyezést ért el az országos Biblia – a világ legolvasottabb könyve elnevezésű projektversenyen. A diákoknak számos érdekes feladatot kellett megoldaniuk. Szerepelt köztük versillusztráció, szócikkmagyarázat, esszéírás és egy kreatív tabló elkészítése a nagyhét eseményeiről. A digitális oktatás miatt kevesebbet tudtak együtt dolgozni, de így is sikerült összehangolni és időre befejezni a munkát. Örömmel vették át a megérdemelt oklevelet és az ajándékcsomagot. Gratulálunk nekik!
2021-06-09

Érseki elismerés – Botos József

Botos József a  gyöngyösi Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Technikum végzős diákja. Jocó, a hitének megélésén alapuló katolikus, keresztény életet tekinti legfőbb céljának.
2021-06-09

Mert jó versenyezni történelemből….

A történelem nem csak évszámok, fogalmak, személynevek és topográfiai adatok gyűjteménye. Színes, gondolkodtató, kreatív feladatok, komplex tudás, önálló ismeretszerzés, kooperatív munka – hogy csak ennyit említsünk a tudomány szépségeiből. Ezeket a feladatokat próbálták ki és oldották meg közösen Bottyánosok, akik még a digitális oktatás során megtalálták az időt arra, hogy alkossanak.
2021-07-29

A novellák világa… az országos döntőbe vezetett

Az Eszterházy Károly Egyetem Irodalomtudományi Tanszéke idén is meghirdette tanulmányi csapatversenyét az ország 10-12. évfolyamos középiskolásai számára. Az induló 37 csapatból a szóbeli döntőbe jutott iskolánk uniquE csapata: Jónás Vivien, Szabó Alexandra és Nagy Mátyás 10.E osztályos tanulók személyében. A verseny szervezői a hagyományos feladatokon túl izgalmas, kreatív és játékos feladatokkal várták az irodalmat kedvelő versenyzőket, ami a pandémia miatt, sajnos csak online formában került megrendezésre. A technika ördöge sokszor próbára tette a kis csapatot, de ennek ellenére sok új tapasztalattal, érzelemmel és élménnyel gazdagodtak.”…egyetértünk abban, hogy ez egy érdekes élmény volt, megtanultunk fizikailag külön, de mentálisan mégis együtt, összhangban […]
2021-07-30

Játékos nyelvtan

A Petőfi Irodalmi Múzeum és A Magyar Nyelv Múzeuma által meghirdetett országos játékos anyanyelvi versenyen három csapatot is indított iskolánk. Az első két fordulót megyei szinten rendezték meg, amelyen a 9.B osztály csapata (Siraki Ádám, Horvát Máté, Lengyel Balázs, Hendrik Simon) Ludányiné Prém Judit tanárnő támogatásával a 6. helyen végzett. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára Blahó-Kiss Katalin tanárnő 9.A osztályos csapata (Kiss Levente, Kis Valér, Patócs Ákos, Tóth Balázs Ádám) állhatott fel.
2021-07-30

Megyei első helyezés matematikaversenyen

2021 tavaszán is meg rendezték a Zrínyi Ilona Matematikaversenyt, amelynek elsődleges célja a matematika megszerettetése. Vilányi Ádám, 12. B osztályos tanulónk ezen a versenyen a szakközépiskolai kategóriában megyei első helyezést ért el. Felkészítő tanára Balogh János.
2021-07-31

Magda Boldizsár a legjobb ifjú sportolók között

A „Magyarország jó tanulója, jó sportolója” címet kapta Boldizsár.  A díjat azok a diákok nyerhetik el, akik az előző tanévben kimagasló tanulmányi és sportteljesítményt nyújtottak, vagyis az adott tanévben 4,8-as, 4,7-es átlagot értek el, emellett sportáguk országos bajnokságán, diákolimpiáján vagy nemzetközi versenyén a legjobb hatban végeztek. További szép sikereket kívánunk mind a tanulmányok, mind az úszás terén.
2021-09-05

Szent Gellért-díjat kapott Hevér Tibor tanár úr

A Szent Gellért-díjat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alapította azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsen a katolikus közoktatásban végzett kiemelkedő munka elismerésére. Az idei egyházmegyei tanévnyitón, amelyet Mezőkövesden tartottak, Ternyák Csaba érsek adta át Hevér Tibor tanár úrnak is ezt a díjat.
2021-10-18

2021-ben Az év diákja díjat Győri Rajmond (11. A) is kiérdemelte

Rajmond osztályának és iskolájának megbízható tagja, és az iskolai életben való részvétele tanulmányi szempontból kiemelkedő. Osztálytársai előtt jó példával jár, segítőkész, személyisége értékadó a közösségben. Tanítási órák után korrepetálja osztálytársait matematikából és a szakmai tantárgyakból.
2021-10-18

Az év diákja díj egyik díjazottja Jónás Vivien (10. E)

Vivien példamutató magatartásával és kiemelkedő tanulmányi eredményével méltóképpen képviseli osztályát. Felnőtt, érett gondolkodású, becsületes, jóindulatú és szerethető diáklány. Alázatával, szorgalmával nemcsak tanárai, de osztálytársai elismerését is kivívta.
2021-10-18

A Szakmai díjat Vilányi Ádám (12. B) kapta 2021–ben

Ádám a választott szakjának, az informatikának kiváló és elhivatott szakértőjévé vált a középiskolai évei alatt. Már a 9. évfolyam elején bekapcsolódott az iskolai robotszakkör munkájába. A 10. évfolyamon elkezdte a versenyzést: a Nemes Tihamér Nemzetközi Informatikai Tanulmányi Versenyen, a BiTrió informatika csapatversenyen, a WRO robotprogramozói világversenyen, a Mikro-Bit regionális informatikai versenyen is szép eredményeket ért el.
2021-10-18

2021-ben a Vak Bottyán-díjat Csorba Károly Márton (12. D) kapta meg

Márton az elmúlt négy évben kiemelkedő szaktárgyi, sport- és diákmozgalmi tevékenységet végzett. Rendszeres, kitartó tanulásával biztos tudást épített fel, a végzős évfolyam egyik legmegbízhatóbb tagja. A humán kultúra területén egyik kiemelkedő diákja iskolánknak: Sokoldalúságát bizonyítja, hogy kiváló eredménnyel szerepelt mind az Örökségünk ’48 országos történelmi versenyen, mind az országos MotoPasta tésztakerék-építő versenyen.
2021-12-13

Első helyezés a Varázstorony innovációs versenyen

2021. november 19-én rendezték meg az Egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem a III. Varázstorony  innovációs versenyt. Az ötletünk, miszerint egy PET filamentkészítőt állítsunk össze, nem volt újkeletű, és a projektmunka témája is ez lett. Ennek a segítségével hulladékká vált PET palackból tudunk a 3D nyomtatóhoz szükséges alapanyagot előállítani. A felkészülés jól haladt, a berendezés egy részét 3D nyomtatóval alkottuk meg, amit az iskolában meg tudtunk csinálni.
2022-01-08

A Pénzügyi Tudatosság Országos Versenyen

Közgazdász tanulóink az első félév során részt vettek a Privátbankár.hu második Pénzügyi Tudatosság Országos Versenyén és Diákfórumán. Több csapat nevezett iskolánkból a 11. E és a 10. E osztályból.
Megszakítás