Kedves kollégám mondta egyszer: „Minden rosszban az a jó, és minden jóban az a rossz, hogy egyszer vége lesz.” Most itt állok, első osztályom tablóképét nézegetve és emlékezem. Visszagondolok az első veletek töltött szakmai órákra, amikor a villamos áram fogalmával ismerkedtünk, az első gyakorlati foglalkozásokra, amikor megtanultuk, hogyan kell megfogni a forrasztópákát. Öt év telt el azóta, öt év óta jöttök velem, és már csak hetek választanak el Benneteket attól, hogy bizonyítvánnyal is igazolni tudjátok, elektronikai szakemberek lettetek.