Kedves 13.D! Kedves Gépészek!
Ha most egy gépelem-szerelési útmutatót kellene írnom hozzátok, valószínűleg azzal kezdeném: „Vigyázat! A szerkezet kiszámíthatatlan, néha zajos, de a teherbírása páratlan.”
Öt évvel ezelőtt léptetek be a Vak Bottyán János Katolikus Technikum kapuján. Akkor még csak különálló alkatrészek voltatok, talán kicsit rozsdásak az izgalomtól, vagy épp túl fényesek a megfelelni akarástól. Ma pedig itt áll előttem egy kész, összehangolt gépezet.
Nem voltunk kevesen, és nem voltunk mindig ugyanannyian. A változó osztálylétszám nálunk nem matematikai hiba volt, hanem a dinamika része: volt, aki lemorzsolódott, volt, aki csatlakozott, de a mag – a 13.D lelke – mindvégig stabil maradt.
Ami igazán különlegessé tett titeket, az nem a műszaki rajzok pontossága (bár néha az is előfordult), hanem az az összetartás, amit ritkán látni:
Ha valakinek „elment a menete” egy nagyobb megmérettetés előtt, ti voltatok azok, akik visszahozták az önbizalmát.
Emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy nem volt az a szigorú szakmai óra vagy nehéz nap, amit egy jól irányzott 13.D-s poén ne tudott volna megmenteni. A humor volt nálatok a kenőanyag, ami segített, hogy ne csikorogjanak a kerekek.
Kedves Diákjaim!
Köszönöm, hogy az osztályfőnökötök lehettem. Köszönöm a nevetéseket, a közös csatákat a jegyekért, és azt a rengeteg emléket, amit tőletek kaptam. Most „kigurultok” a nagybetűs életbe, de ne feledjétek: a Bottyán falai és az én ajtóm is mindig nyitva áll előttetek!
Sok sikert a vizsgákhoz, és még több sikert az élethez! Isten áldjon titeket, 13.D!