Az osztályfőnöki munkaközösség kezdeményezésére április 22-én az Addikt című előadáson vehetett részt a tanári kar egy része.
A Magyar Színházban március 27-én bemutatott darab azt ígérte, hogy „Nem lesz olyan néző, aki azt érezné, hogy nem tud valahol kapcsolódni a történethez.”
Az előadás a függőségekre, a káros szenvedélyekre épül, és tanárként abban tud nekünk segíteni, hogyan vehetjük észre az apró jeleket, amikor már bele kell avatkoznunk, segítenünk kell. Azt is egyértelművé teszi, hogy a felismerés után van segítség, senki sincs egyedül a bajban. A lehangoló, sokszor megrázó részleteket a humor oldotta, így egy igazán összetett, nagyon hatásos színdarabot láthattunk.
Az ígéretet betartotta a rendező, mindannyian tudtunk valahol kapcsolódni a történethez, és megerősítettük egymást abban, hogy a tanítványokat is elvisszük a jövőben erre az előadásra.
Blahó-Kiss Katalin
mk.vez.
