2019-03-31

Malenkij robot kiállításon jártunk

„A pokol bugyrai… „Málenkij robot” – Kényszermunka a Szovjetunióban” kiállítás a második világháború után tömegesen elhurcolt nők és férfiak számára állít emléket, amely a Ferencvárosi pályaudvar mellett található.
2019-04-01

A Procter & Gamble vendégei voltunk

Történetünk 2019. március 28-án hajnali 3:15-kor kezdődött. Ekkor gördült be a P&G autóbusza a buszmegállóba, és kezdetét vette kétnapos németországi tanulmányutunk, melyet 15 bottyános diákkal és Farkas László kollégámmal együtt, már hetek óta vártunk.
2019-04-01

A 2020-as budapesti Eucharisztikus Világkongresszus apropóján…

2020-ban ismét Budapest rendezi az Eucharisztikus Világkongresszust. Ismét, hiszen 1938-bn, egy évvel a második világháború előtt már egyszer volt Budapesten. Ezért dr. Ternyák Csaba egri érsek történelem versenyt hirdetett a középiskolák számára, amelyen iskolánk csapata több hónapos munka után a szóbeli döntőn is megmérette magát.
2019-05-17

Micro:bit

Május 4-én, szombaton, iskolánk két csapattal vett részt az ARM Hungary Kft. és a  Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara  által meghirdetett robot programozó versenyen. A LittleBoy 2.0 csapat tagjai: Bolla Ádám Lajos és Vilányi Ádám, a Robothuszárok tagjai: Magda Ferenc és Horváth Dominik 10.B osztályos tanulók voltak.
2019-05-24

Válogatott kézilabdázók a Bottyánban

A Fradi Suli Program keretein belül, május 14-én Márton Gréta és Háfra Noémi válogatott kézilabdázó, valamint Elek Ábel utánpótlásedző látogatott el iskolánkba, és tartott nekünk két szuper átmozgató testnevelésórát. Nagy élmény volt számunkra, hogy ilyen sikeres sportolókkal együtt melegíthettünk és játszhattunk többek között pontszerzőt.
2019-06-01

Egyházmegyei Ifjúsági Találkozó Egerben

Isten fiatal. Ezt a jelmondatot viselte a május 18-án megrendezett Egri Főegyházmegyei Ifjúsági Találkozó, melyen közel nyolcszáz fiatal vet részt, köztük harmincan a Bottyánból is.
2019-06-11

Újabb siker történelem versenyen

2019. június 3-án a Trianoni Békediktátummal kapcsolatos történelem versenyen vettünk részt az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium szervezésében, ahol az ország több pontjáról és határon túlról is voltak csapatok.
2019-06-17

Diákjaink a WRO-n

Eredményesen szerepeltek a LEGO robotépítő és programozó szakkör tagjai a WRO székesfehérvári fordulóján. Iskolánkat június 11-én, a regionális versenyen a 10.B osztály háromfős csapata Vilányi Ádám (programozó-építő), Bolla Àdàm Lajos (építő) és Garai István (programozó) képviselte.
2019-09-13

Az Elfogadlak Klub nyári táborban az autista gyerekekkel

Iskolánkban a tavalyi tanévben Várallyay Johanna tanárnő vezetésével megalakult az Elfogadlak Klub. Ez egy olyan hely, ahol iskolánk diákjai heti rendszerességgel összegyűlnek és különböző programok, előadások segítségével megismerkednek az autisták különleges életével, ezáltal önismeretre tesznek szert és megtapasztalják a másokon való segítés örömét. A program lezárása után néhány diákunk lelkesen vett részt egy autista gyerekekkel foglalkozó táborban. Az alábbiakban az ő élményeiket olvashatják.
2019-09-27

Bottyánosok a Kutatók éjszakáján

2019. szeptember 27-én részt vettünk az Eszterházy Károly Egyetem által szervezett Kutatók éjszakája elnevezésű eseményén. A gyöngyösi Károly Róbert Campus az I. Mátra Csata nyílt Lego Sumo bajnokságra hívta a Lego robot programozókat.
2019-10-07

MErre MEnjünk?

A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan az idei évben is részt vehettünk október 2-án a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Miskolci Egyetem (ME) által szervezett Heves Megye Napja elnevezésű programon.
2019-10-14

CodeWeek a Bottyánban

A 2019. október 14-től kezdődő héten iskolánk is bekapcsolódott a nemzetközi CodeWeek programsorozatba, amelynek lényege az, hogy a programozást és a digitális jártasságot népszerűsítse alulról szerveződő programokkal. A bottyános programokat ebben a szellemiségben álmodta és szervezte meg két lelkes informatikus a 12. B osztályból: Szabó Patrik és Nagy Dániel Bátoriné Zaja Éva tanárnő segítségével.
2019-10-23

Legyenek valódi példaképeink!

„Csak az a nemzet érdemes jobb sorsra és örök életre, amely meg tudja becsülni nagyjait, s amelynek mindig szeme előtt lebeg azok példát adó munkássága.” (gróf Esterházy János)
2019-10-28

Egy délelőtt Nick Vujiciccsal

2019. október 25-én a 11.E és a 11.C osztály részt vett Nick Vujicic Higgy, remélj szeress című előadásán, amely a Budapesten a Papp László Sportarénában került megrendezésre. A délelőtti előadás kizárólag ahhoz a 12 ezer fiatalhoz szólt, akik az arénában hatalmas ovációval köszöntötték Nick Vujicic kéz és láb nélkül született motivációs trénert.
2019-11-08

Első helyezés a helytörténeti vetélkedőn

Gyöngyös Város Önkormányzata ebben az évben is megrendezte a helytörténeti vetélkedőt, melynek témája II. Rákóczi Ferenc és kora volt. Nekünk, bottyánosoknak erről az időszakról széles körű ismereteink vannak, hiszen történelemórákon több időt fordítunk a nagyságos fejedelem és tábornokainak megismerésére. Mégis izgalommal indultunk el a versenyre, ahol a változatos és érdekes feladatok mellett az előzetes munkánkat is értékelték.
2019-11-21

A 8. osztályosok tehetségkutató matematikaversenye iskolánkban

Az idén is nagy lelkesedéssel szerveztük meg a 8. osztályos tanulók matematikaversenyét. A korábbi években tapasztalt érdeklődés most sem hagyott alább, sűrűn érkeztek a jelentkező versenyzők levelei. Több mint száz tanuló mérette meg tudását az idén is.
2019-11-26

A siker titka: szorgalom, kitartás, egészséges életmód

„A döntést mindig nekünk kell meghoznunk!” – mondta Katus Attila, Európa- és világbajnok sportoló, aki a Küzdj meg a bajnokkal! program keretében látogatott el iskolánkba. S ha már itt volt, akkor a testnevelés óra kezdetén bemelegítést tartott, részt vett a sorversenyekben, s ebben méltó partnere volt a 11. D osztály.
2019-11-27

II. Katolikus Röplabda Kupa

November 27-én immár második alkalommal láttuk vendégül iskolánkban a röplabdát kedvelő, tehetséges fiatalokat a környékbeli általános iskolákból. 7-8. osztályos tanulók mérették meg magukat. Szerda délután nem volt hiány hatalmas nyitásokban, életmentő sáncokban, szoros küzdelmekben, lelkes csapatokban és játékosokban, buzdító nézőkben.
2019-12-10

Bottyánosok Lengyelországban „Polonica Varietas”

A lengyelországi jutalomkirándulás programja Délkelet-Lengyelországba vezetett.  Ezen a területen található a legtöbb közös magyar-lengyel vonatkozású történelmi, kulturális örökség és látnivaló. Ez a terület jelenti a legtöbb kapcsolódást a két ország, illetve nemzet között.
2019-12-17

Siker a Sportlövő Diákolimpia® országos döntőjén

2019. december 7–én Székesfehérváron rendezték meg a Diákolimpia sportlövészeti országos döntőjét. Iskolánk fiúcsapata légpuska és légpisztoly versenyszámban is országos bajnok lett.
Megszakítás