2017-03-27

Teremtésvédelmi nap – 2017. március 25.

Dr. Ternyák Csaba egri érsek 2017-ben március 25-ét Teremtésvédelmi nappá nyilvánította az Egri Főegyházmegyében. Ez a nap a katolikus egyházban Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott iskolánk is.
2017-03-23

Örökségünk ’48 – V. helyezés

2017. március 18-án került megrendezésre Budapesten, az Örökségünk ’48 országos történelmi vetélkedő döntője. Iskolánk csapata V. helyezést ért el a szakgimnáziumok kategóriájában.
2017-03-21

Március 15-ét ünnepeltük

Március 15. talán az a nemzeti ünnepünk, ami a mai  fiatalokat leginkább megérinti. Magával hozza a tavasz örömét, a változás ígéretét, a szabadság gondolatkörét, ezzel a múlt  fiataljainak nekünk szóló üzenetét, mellyel könnyen tudunk azonosulni. A 11.B osztály ünnepi megemlékezésének jelenetei – természetesen – a forradalom és szabadságharc eseményeit elevenítették fel.
2017-03-20

Szakmai napok 2017

Idén márciusban talán a szokásosnál is nagyobb várakozás előzte meg a Bottyán Szakmai Napok nevű rendezvénysorozatot, melynek célja, hogy közelebb hozza egymáshoz iskolánk különböző ágazataiban tanuló diákjait. Az iskolaszerte – és persze a Facebookon is – látható plakátokról tájékozódva mindenki más okból várta március 6-át, tanuló és tanár egyaránt megtalálhatta az érdeklődésének megfelelő színvonalas szakmai előadásokat.
2017-03-18

Pénz7-Bankoljunk okosan!

Immáron 3. alkalommal csatlakozott iskolánk az Emberi Erőforrások Minisztériumának irányításával megvalósuló Pénz7 eseménysorozathoz. A program elődleges célja a mozgósítás és az érdeklődés felkeltése a pénzügyi kérdések iránt, rendhagyó élményalapú tanórák keretében. Idén a Pénz7 pénzügyi mottója és alaptémája a „Bankoljunk okosan!” – korszerű pénzkezelés volt.
2017-03-16

Országos első helyezés a Szivárvány olvasóversenyen

2017. március 10-én rendezték meg a Szivárvány országos olvasóverseny döntőjét Gödöllőn, ahol Schmetz Roberta 10.E osztályos tanuló a 9-12. osztályosok kategóriájában I. helyezést ért el, illetve különdíjat is kapott. Felkészítő tanára: Dr. Kovácsné Petrovai Ildikó.
2017-03-15

Megyei első helyezés a Kazinczy-versenyen

Március 1-jén a Dobó Gimnáziumban rendezték meg a Kazinczy Ferenc szépkiejtési verseny megyei döntőjét, amelyen iskolánkat Tóth Imola 11.E és Erdélyi Milán 10. A osztályos tanuló képviselte.
2017-03-15

Élménybeszámoló beregszászi barátainktól

A beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium ifjú tehetségei néhány napot velünk töltöttek, díszvendégként felléptek a B-faktoron. Az itt töltött időről szól kísérőtanáruk, Vass Zsuzsanna beszámolója.
2017-03-12

A Terem négypróba bajnokság I. helyezett csapata

A Városi Középiskolás Terem négypróba bajnokság V-VI. korcsoport I. helyezett csapata. A csapat tagjai: Igó Ádám 11.A, Nagy-Hajdú Benjámin 12.C, Veres Balázs 11.B, Gulyás Márk 12.A, Orbán Máté 12.A
2017-03-05

MEGHÍVÓ – Bottyán szakmai napok 2017

Ebben az évben március 6-10 között kerül megrendezésre a Bottyán szakmai napok rendezvénysorozat.
2017-02-24

Elkészült iskolánk évkönyve a 2015/2016-os tanévről

További információ: Tolmayerné Borbély Zsuzsanna tanárnőnél.
2017-02-20

B-FAKTOR: egy délután a művészetért

2017. február 15-én immár 6. alkalommal ünnepeltük művészi tehetségeinket. 22 produkcióban 40 szereplő mutatta meg, mit gondol a világról, a szépségről, a hagyományokról. A délután díszvendége a beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium volt, amelynek öt kiváló produkciót köszönhettünk.
2017-02-17

Bottyán bál

Ha farsangi időszak, akkor báli szezon. Nem lehet ez alól kivétel iskolánk sem, ahol a szülői szervezet idén is megrendezte a már hagyományosnak mondható Bottyán bált, melynek bevételét a Vak Bottyán Alapítvány iskolánk hátrányos helyzetű tehetséges diákjainak támogatására fordítja.
2017-02-14

Berze Kupa 2017

A 2017. február 4-én, szombaton megrendezésre kerülő Berze Kupán az idén is elindultak a Bottyán röplabdázni szerető csapatai. A Berze Nagy János Gimnázium Koháry István Tornacsarnokában zajlott az esemény, Lisztik János tanár úr szervezésében. Hiesz György polgármester úr nyitotta meg beszédével a rendezvényt, de még mielőtt megkezdődtek volna a meccsek, minden csapat a tragikus hirtelenségben elhunyt Száraz Tamásról emlékezett meg.
2017-02-14

Akire büszkék vagyunk – Gyallai Máté

Kitartóan küzdő, vállalkozó kedvű, önbizalommal és hittel harcoló, céljai elérésének mindent alárendelő. Gyallai Máté 11. C osztályos tanuló, aki a Gyöngyösi Önkormányzat döntése alapján megkapta a 2016- ban az Év sportolója kitüntető címet, fent említett tulajdonságait nem csak a sípályán kamatoztatja.
2017-02-13

FELHÍVÁS – Focisták figyelem!

A Felsővárosi Plébánia a gyöngyösi kispályás labdarúgó bajnokságban szeretne csapatot indítani. Olyan 18. életévüket betöltött, a Felsővároshoz tartozó diákok jelentkezését várjuk, akik szívesen játszanának a csapat színeiben a 3. osztályban.  További információ és jelentkezés: Szentpéteri Gábor tanár úrnál (szentpeteri.gabor∂vbjnet.hu)
2017-02-13

Informatika verseny az Eszterházy Károly Egyetemen

2017. február 1-én részt vettünk az Informatika Tanulmányi Versenyen, melyet az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusa szervezett Heves, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok megye körzeteiben lévő középiskolásoknak.
2017-01-17

IRODALMI PÁLYÁZAT

Újra várjuk saját verseiteket, novelláitokat, rapjeiteket, szlemjeiteket vagy bármilyen műfajú írásaitokat.
2017-01-17

MEGHÍVÓ – Ha február, akkor B-faktor

A számítások, a műszaki rajzok, a definíciók és a gyakorlatok szigorú ismétlődésében művészlelkű bottyánosok készülnek a fellépésre. Zenészek, táncosok, énekesek, szlemmerek lépnek fel immár 6. alkalommal, hogy megmutassák nézőiknek a tehetségüket.
2017-01-06

Prezentációkészítő verseny

Az idén is megrendezésre került az idegen nyelvi prezentációs verseny, amit – mint eddig minden évben – sokan, nagy érdeklődéssel tekintettek meg. A versenykiírás szerint 5 perces prezentációt kellett készítenünk angol vagy német nyelven az általunk leginkább kedvelt technikai vívmányról.
Megszakítás