2018-01-24

Környezetvédelmi vetélkedő a Campuson

Január 22-én, az egyetem nyílt napján rendezték meg az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusán az Agrártudományi és Környezetgazdálkodási Intézet és az Öko Klub környezetvédelmi vetélkedőjét. A verseny a környezettudatosságra és a környezetvédelmi problémák megoldására hívta fel a figyelmet.
2018-02-10

VI. Bottyán bál

2018. február 3-án, szombaton iskolánk Szülői Szervezete immár hatodik alkalommal szervezte meg az évről évre nagy népszerűségnek örvendő farsangi mulatságot, ahol finom vacsora, színvonalas előadások és nagyszerű zene alapozta meg a résztvevők jó hangulatát.
2018-02-13

B-faktor hetedszer

Február 8. 15 óra 30 perc: a nézők már gyülekeznek, a függöny mögött azonban még mindig nagy az izgalom. Utolsó kérdések, egyeztetések, a késők felkutatása után kezdetét veszi a B-faktor a Mátra Művelődési Ház színpadán. A két új műsorvezető, Bede Klaudia és Puporka Alex a színpadra hívja a fellépőket.
2018-02-27

„Tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz.” Wass Albert

Immár negyedik alkalommal rajtolt el a határokat eltüntető 58 helyszín közül Gyöngyösön is a 25 órás Wass Albert felolvasó maraton. Február 23-án, az erdélyi író születésének 110. évfordulóján rendezett szépirodalmi ünnephez idén a bottyánosok is csatlakoztak.
2018-02-28

Véradást szerveztünk

Február 27-én, kedden a Magyar Vöröskereszttel együttműködve szerveztünk véradást a Kolping Házban. Az iskola minden tanévben két alkalommal várja azokat a tanárokat és nagykorú tanulókat, akik élnek az adakozásnak ezzel a speciális módjával.
2018-03-04

„Arany 200 busz” – Gyöngyösön a Petőfi Irodalmi Múzeum mozgókiállítása

2017. március 2-án kezdődött el az Arany János születésének 200. évfordulójára szervezett emlékév. A költő előtt tisztelgő egyik reprezentatív, mozgó kiállítás az erre a célra átalakított „Arany 200 busz” február 26-27-én megérkezett Gyöngyösre is.
2018-03-08

Matematikaverseny

A Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány idén 29. alkalommal szervezte meg a Zrínyi Ilona Matematikaversenyt és a Gordiusz Matematika Tesztversenyt, melyeken iskolánkat újra képviselték tehetséges tanulóink.
2018-03-13

A szakmáké a főszerep – Bottyán Szakmai Napok 2018.

Március 5-9-e között iskolánkban ismét a szakmáké volt a főszerep. 7. alkalommal került megrendezésre a Bottyán Szakmai Napok elnevezésű rendezvénysorozat, melynek célja, hogy közelebb hozza egymáshoz az egyes ágazatokban tanuló diákjainkat.
2018-03-13

Önismeret és pályaorientáció

A pályaorientáció a munka világában való folyamatos tájékozódási igény kialakítását jelenti. A körülöttünk lévő világ, és ezzel együtt a választható szakmák, betölthető munkakörök tartalma is folyamatosan változik. Fiataljaink akkor lehetnek sikeresek, ha képesek a munkaerőpiacon eligazodni, életpályájukat a változásoknak megfelelően tervezni és alakítani.
2018-03-26

Nagyböjti lelki nap iskolánkban

Immár hagyománynak számít iskolánkban, hogy a Húsvétra készülve egy napot a lelki élményekkel való feltöltődésnek szentelünk. Idén ez 2018. március 23-án, pénteken valósult meg. Az évfolyamok számára külön-külön szerveztünk programokat annak érdekében, hogy a korosztályuknak jobban megfelelve juttassuk el tanulóinkhoz az Üzenetet.
2018-04-16

Bottyán Fest – A győztes csapat

A Dr. Fejes András Sport- és Rendezvénycsarnokban szervezték meg április 7-8-án az „Aludj máskor! – 24 órás vetélkedőt. Gyöngyös immár 3. alkalommal látta vendégül a térség középiskoláit. Idén a helyi középiskolák mellett Egerből, Mezőkövesdről és Szolnokról is érkeztek játékosok.
2018-10-08

Önkéntességi vetélkedő

2018. október 2-án osztályunk lelkes kis csapata az önkéntes munka pozitív tapasztalatairól és élményeiről tartott beszámolót azon az ifjúsági találkozón, amelyet az egri Önkéntes Kerekasztalrendezett meg IV. alkalommal Gyöngyösön.
2018-10-10

Wir haben das geschafft!

„Hirtelen felindulásból” jött-e az ötlet, vagy sem, de a tény az tény: 20 bottyános diák – a 11.A, a 11.E, a 12.A és a 12.E osztály tagjai közül – október 2-án 10 órakor 26 órára bezárkózott a 12-es terembe, hogy megdöntsön egy világrekordot: a leghosszabb németóráét.
2018-10-26

CodeWeek 2018

Iskolánk idén is csatlakozott az európai ‘CodeWeek – Programozás hete’ rendezvénysorozathoz, a CodeWeek hivatalos weboldalán található térképre is felkerültünk.
2018-11-15

Október 23-ai ünnepség a 10.E osztály előadásában

A tanév első napjaiban osztályfőnökünk azzal a hírrel indított egy beszélgetést, hogy elvállalta az osztály számára az október 23-ai ünnepi műsor elkészítését. Picit megijedtünk a feladattól, mert tavaly már láthattuk, hogy a Bottyánban milyen színvonalas ünnepi műsorokat szoktak előadni a diákok, de a kezdeti ijedtséget hamar felváltotta a jóleső izgalom és a tenni akarás.
2018-11-30

I. Katolikus Röplabda Kupa

Új kezdeményezés iskolánkban: négy lelkes csapat részvételével rendeztük meg az I. Katolikus Röplabda Kupát! Taktika, koncentráció, izgalom … szuper meccsek, kiélezett küzdelem jellemezte a délutánt.
2019-02-07

Ismét „Szülők Iskolája” a Bottyánban

2019. február 6-án a szokásos félévi szülői értekezletek előtt ismét Szülők iskolája rendezvényre hívtuk az érdeklődő szülőket. Az előadó Csordás Georgina pszichológus a fiatalok között megnyilvánuló konfliktusok sajátos, ám igen elterjedt formáiról, az internetes fórumokon keresztül megvalósuló agresszióról beszélt „Az iskolai erőszak online és offline” címmel tartott előadásában.
2019-02-14

Bottyán bál – idén VII. alkalommal

Több éve megfogalmazódott bennünk az a gondolat, hogy legyen arra lehetőség, hogy minél több szülő, tanár és bálozó vehessen részt ezen a rendezvényen, melyet 6 éven keresztül Rozgonyi Róbert és Őzse Mihály volt Bottyános szülők önzetlenül szerveztek évről évre.
2019-03-25

Bottyán Szakmai Napok 2019.

A Bottyán Szakmai Napok – iskolánk egyik legnagyobb szakmai rendezvénye – ebben az évben március 18-21-e között került megrendezésre. Ez alatt a négy nap alatt tanulóink rendhagyó tanórákon, nyitott laborfoglalkozásokon, szakmai előadásokon vehettek részt, mélyíthették szakmai tudásukat, érdekességeket hallhattak szakmájukról, vagy betekintést nyerhettek más ágazatok szakmai munkájába.
2019-03-27

Önismeret, pályaismeret, üzemlátogatás – pályaorientációs nap a Bottyánban

A felnőtté válás egyik legmeghatározóbb mérföldköve a megfelelő továbbtanulási irány, a megfelelő szakma kiválasztása. A továbbtanulás irányát számos tényező befolyásolhatja (család, barátok, média), de igazán jó választás akkor születik, ha a diák saját képességeire és önismeretére alapozva, az adott szakma kívánalmaival összhangban hozza meg a továbbtanulással, szakmaválasztással kapcsolatos döntéseit. Ezen gondolatok jegyében szerveztünk 2019. március 22-én pályaorientációs napot iskolánkban.
Megszakítás