2026-04-30

Búcsúzik a 13.A osztály

Kedves kollégám mondta egyszer: „Minden rosszban az a jó, és minden jóban az a rossz, hogy egyszer vége lesz.” Most itt állok, első osztályom tablóképét nézegetve és emlékezem. Visszagondolok az első veletek töltött szakmai órákra, amikor a villamos áram fogalmával ismerkedtünk, az első gyakorlati foglalkozásokra, amikor megtanultuk, hogyan kell megfogni a forrasztópákát. Öt év telt el azóta, öt év óta jöttök velem, és már csak hetek választanak el Benneteket attól, hogy bizonyítvánnyal is igazolni tudjátok, elektronikai szakemberek lettetek.
2026-04-30

Búcsúzik a 13.B osztály

Egy műalkotás margójára. – Egy magyaros osztályfőnök hajlamos azt hinni, hogy amit tesz, az nem pusztán munka, hanem lassan kibomló műalkotás. Hogy a szavak, a beszélgetések, a közös csendek és nevetések mind-mind vonások egy készülő képen. Lehet, hogy ez elfogultság. De ma ezt az elfogultságot vállalom.
2026-04-30

Búcsúzik a 13.C osztály

Öt évvel ezelőtt vágott bele ez a közösség a közös útba, amely során a kisfiúkból céltudatos, erejük teljében lévő fiatalemberek váltak. Osztályfőnökként büszkeséggel tölt el a fejlődésük: nemcsak fizikailag, a sport iránti elkötelezettségükben nőttek meg, hanem lélekben és összetartásban is példát mutattak.
2026-04-28

ADDIKT – Színházi program tanárainknak

Az osztályfőnöki munkaközösség kezdeményezésére április 22-én az Addikt című előadáson vehetett részt a tanári kar egy része. A Magyar Színházban március 27-én bemutatott darab azt ígérte, hogy „Nem lesz olyan néző, aki azt érezné, hogy nem tud valahol kapcsolódni a történethez.”
2026-04-23

Aludj máskor! 24 órás vetélkedő Bottyános szemmel nézve

Idén 8. alkalommal került megrendezésre városunkban az Aludj máskor! 24 órás vetélkedő, melyen iskolánk idén is képviselte magát másik három csapat mellett. Közel 40 tanulónk és több kísérő tanár vett részt a rendezvényen, melynek a Városi Sportcsarnok adott helyet. A résztvevőknek 24 órán keresztül kellett helyt állniuk a különböző kreatív, sport, ügyességi, zenei, műveltségi vagy akár előadóművészi feladatokban, melyeknek játékmesterei képzett animátorok voltak.
2026-04-22

Egy észrevételből jutalom

Március elején, miközben angolórán a panaszlevél formai és tartalmi jellemzőit tanultuk, észrevettünk a tankönyvben egy hibát: a helyes válasz helyett a rossz válasz volt megadva a digitális ellenőrző alapján. Igaz, már ezelőtt is észleltünk apróbb hibákat, de ekkor jutott angoltanárnőnk eszébe, hogy írjunk egy levelet a kiadónak, hogy értesítsük őket a hibákról. Úgy gondolta, ez egy életszerű módja a hivatalos e-mail írás gyakorlásának.
2026-04-22

Szép eredmények az Országos Solid Edge és EdgeCam versenyen

Immár 14. alkalommal rendezték meg az Országos Solid Edge és EdgeCam versenyt, amely az egyik legjelentősebb szakmai megmérettetés a műszaki pálya iránt érdeklődő diákok számára. A versenyen nemcsak hazai, hanem határon túli középiskolák tanulói is részt vehettek, így a mezőny idén is rendkívül erős és sokszínű volt.
2026-04-22

Siker a Kazinczy-verseny országos döntőjén

Csodálatos környezetben, a győri városháza dísztermében versenyeztek az ország legigényesebben beszélő technikumi tanulói. A 60 versenyző a Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd verseny 60. évfordulóját ünneplő győri megmérettetésén indult külön kategóriában a gimnáziumoktól. Heves vármegyét eredményesen képviselte Mata Áron 10.B osztályos tanulónk, aki kiérdemelte az Anyanyelvápolók Szövetségének különdíját.
2026-04-20

Országismereti vetélkedő  –  az Egyesült Királyságról

Az Egyesült Királyság kultúrája címmel került sor egy sokszínű országismereti vetélkedőre 2026. március 31-én, kedden, az angol munkaközösség szervezésében. A versenyzők az Egyesült Királyság ismert zenészei által előadott dalok felismerésével, híresebb filmekkel, az országok jelképeivel, hagyományaival, földrajzával és mozgalmas történelmével kapcsolatos feladatokat kaptak, melyekre előzetesen kellett felkészülni.