2021-01-11

ÖRÖKSÉGÜNK ’48

Nincs Örökségünk ’48 verseny Pádár Miklós tanár úr tanítványai, a Bottyán nélkül! Évek óta szép lelkesen, szép eredményekkel zárjuk a SZAKE által meghirdetett versenyt, amit még 2019-ben hirdettek meg, és az ismert okok miatt csak 2020. decemberében tudtunk lezárni. A pandémia miatt online fordulóra került sor, ahol az 1848-49-es szabadságharccal kapcsolatos feladatokat oldották meg a versenyzők.
2022-10-25

Ilyen nagy dolog a szabadság

Különös érzés azt tudatosítani, hogy az általunk élt mindennapok változnak át később történelemmé. Így aztán nem mindegy, milyen társadalmi, politikai állapotokat kapunk a sorstól, hogyan tudjuk kiteljesíteni életünket, milyen kényszerítő erőket érzünk magunk körül, vagy éppen mit kell feláldoznunk emberi méltóságunk megőrzése érdekében.
2024-10-04

Kutatók éjszakája a Bottyánosokkal

Iskolánk minden évben örömmel él azokkal a lehetőségekkel, ahol a Bottyános tanulók megmutathatják tehetségüket, kreativitásukat és elhivatottságukat a választott szakmáik iránt. Szeptember 27-én, az előző évekhez hasonlóan meghívást kaptunk a Kutatók Éjszakája nevű országos rendezvénysorozat gyöngyösi helyszíneire. A kora délutáni órákban a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében, a Giant Gyártó Hungary Kft gyáregységében ízelítőt adtak diákjaink az iskolafalak mögött zajló tevékenységekről.
2024-10-10

MoneySim ViaDal 2024 

A Pénziránytű Alapítvány a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetségének (MBTSZ) és a Pénzmúzeumnak a támogatásával MoneySim ViaDal 2024 néven pénzügyi szimulációs versenyt hirdetett  9-14. évfolyamos középiskolás diákoknak. A három online fordulóból álló kihívás célja, hogy a diákok kipróbálhassák magukat hétköznapi pénzügyi döntési helyzetekben.
2024-10-24

Szívükben mindig magyarok maradtak…

Egy iskolai műsor készítése nagy feladat. Mi legyen a téma, ne legyen unalmas, hozzuk közelebb az ifjúsághoz, sok próba…. Mégis az osztályfőnöki munka egyik legszebb és egyik legfelemelőbb, közösséget formáló pillanata.
2024-11-27

Küzdésből jeles

10 fiú, 4 órás küzdelem, kitartó játék, lelkes közönség. A Soltész Gábor Tanár Úr vezette csapat: Bagi Roland, Fehér Zalán, Fuxreiter Dávid, Győrfi Csaba, Hordós Barnabás, Hordós Botond, Kovács Roland, Rafael Rikárdó, Szabó Benjámin, Szlovencsák Márk, Tamás Marcell két öt szettes mérkőzésen a szolnoki Baross Technikum I. és II. osztályú játékosai ellen hősiesen küzdött a továbbjutásért. A helytállást még értékesebbé teszi, hogy az ellenfél játékosai között válogatott ütőjátékosok voltak. Egy kicsit úgy éreztük, mintha Dávid és Gólliát csapott volna össze. A továbbjutás ugyan nem sikerült, de nekünk ők a bajnokok!
Megszakítás