2018-06-27

Érseki elismerés – Kis Benjámin

Kis Benjámin 12. C osztályos tanuló az iskolában eltöltött négy esztendő alatt kiemelkedően tevékeny szerepet töltött be az intézmény hitéletében, valamint közösségi megmozdulásaiban. Az iskolai Forrás hittantáborok előkészítésében, szervezésében illetve lebonyolításában mindig készségesen vett részt, de minden más, a hitélettel kapcsolatos programban számíthattunk alkotó energiájára, kreativitására.
2018-06-26

Az év diákja – Horváth Zsombor

A 2017/2018-as tanévben „Az év diákja” díjat Horváth Zsombor Ákos 10. B osztályos tanuló kapta. Zsombor kiváló képességű tanuló, aki az eddigi években több matematika-, történelem-, illetve országos műveltségi versenyen vett részt, s emellett kiváló sportember is.
2018-06-06

Biblia – a világ legolvasottabb könyve

A Szivárványhíd levelező verseny szervezői idén a bibliaismeret témakörében hirdettek meg csapatversenyt. A 10. B osztály lelkes csapata a versenyen országos 2. helyezést ért el. A feladatok nagyon színesek voltak: irodalmi, képzőművészeti, történelmi és a Biblia felépítésére, tartalmára vonatkozók egyaránt bekerültek a verseny anyagába. A legkreatívabb próbatétel a 10 parancsolat aktuális értelmezése volt, melyhez illusztrációt is készítettek a tanulók.
2018-05-31

Diáknap

Ebben az évben 2018. május 25-én rendezték meg iskolánkban a diáknapot. Reggel 8 órára kellett a Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnokba megérkeznünk, ahol már izgatottan vártuk a feladatokat, melyeket idén is a 24 órás vetélkedő szervezői állítottak össze. Játékos feladatok voltak, amelyben megmutathattuk rajz- és tánctudásunkat, valamint az összetartásunkat a délelőtt folyamán.
2018-05-30

Vak Bottyán-díj 2018 – Tóth Imola

Tóth Imola tanévről tanévre bebizonyította szorgalmát, tenni akarását és kitartását. Az iskolai élet aktív és meghatározó szereplője, alig akad olyan tanár a tantestületben, aki – ha meghallja a nevét – ne tudná, kiről van szó. Tanulmányi versenyeken kiemelkedő eredményeket ért el. A „Szép Magyar Beszéd” Kazinczy szépkiejtési verseny országos döntőjében a legjobbaknak járó „Kazinczi-díjat” kapta.
2018-05-30

Vak Bottyán-díj 2018 – Csuzdi Bence

Csuzdi Bence iskolánk egyik legjobb tanulója, a 11. és a 12. osztályban is kitűnő tanulmányi eredményt ért el. Osztályközösségének meghatározó, oszlopos tagja, tantárgyi versenyek állandó résztvevője. Már kilencedik évfolyamon felfigyeltek rá tanárai érdeklődő hozzáállása, szorgalma miatt.
2018-05-17

Kárpátalján, határtalanul …

2018. május 5-10. között a Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium 39 diákja és 4 pedagógusa a Határtalanul Program támogatásával Kárpátalján járt. A hatnapos kiránduláson olyan – a magyarság számára fontos és történelmi eseményekben gazdag – helyeken jártunk, mint: Tiszaújlak, Huszt, Beregszász, Szolyva, Munkács, Felsőgereben vagy a Vereckei-hágó.
2018-04-30

Az első bottyános Kazinczy-érem

2018. április 20-22. között rendezte meg a Kazinczy Gimnázium Győrben a Szép Magyar Beszéd verseny 53. Kárpát-medencei döntőjét. A versenyt Radnóti Ákos alpolgármester nyitotta meg, ünnepi beszédet dr. Balázs Géza egyetemi tanár tartott.
2018-04-25

Elsősegélynyújtó Verseny

2018. április 23-án került megrendezésre a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezetének 47. Gyöngyösi Területi Elsősegélynyújtó Versenye. A fiatalok 13 állomáshelyen mérték össze tudásukat.
2018-04-19

Anyagtudományi Verseny

Április 13-án iskolánkat két csapat képviselte a Miskolci Egyetem Anyagtudományi Tanszéke által meghirdetett  Anyagtudományi Verseny országos döntőjében.  A döntőre 6 csapatot hívtak meg egy előzetesen megírt, 15 oldalas esszé alapján.