I.Bottyán Olimpia

Az élményszerű tanulás sokszor felmerül napjainkban, hiszen milyen jó dolog meg is tapasztalni azt, amit megtanulunk. Bár mindent nem sikerül rekonstruálni, de egy olyan, 300 tanulót megmozgató projektet valósítottunk meg, ami sok élményt, nevetést, küzdelmet, szurkolást, versenyt, együttműködést eredményezett.

Történelem órákon a görög demokrácia mellett megismerkedünk a görög kultúrával is, hiszen a görögök maradandót alkottak Európa számára. Ezért pattant ki fejünkből az ötlet, hogy rendezzünk olimpiát a gyerekeknek. Az ötletelés után közös gondolkodás született a történelem és a testnevelés munkaközösségek között. Töri órán feldolgoztuk az ókori olimpiák történetét. Milyen versenyszámok voltak, kik versenyezhettek, kik voltak a díjazottak. De nem akartuk kihagyni a lányokat sem, így úgy döntöttünk, utána nézünk, milyen sportágakba tudjuk őket bevonni. A lelkes keresgélés után született meg az I. Bottyán Olimpia programja. Külön versenyeztek fiúk és lányok, 9. és 10. évfolyamosak, volt csapat és egyéni játék is. A versenyszámok pedig: fegyveres futás, grundbirkózás, kötélhúzás, diszkoszvetés (frizbi), helyből távolugrás, croquet, súlylökés. Elkészültek a plakátok, az osztályok pedig saját zászlókat készítettek. Hosszas szervezés után fellobbant az olimpiai láng – hála az elektronikát tanítóknak, és a gépész munkaközösség is besegített, hogy az olimpiai fáklya teljes legyen. A nyitóünnepségen köszöntöttük a résztvevőket, s békét hirdettünk a „poliszok” között. Több mint egy hétig zajlottak a küzdelmek, s az iskola tanulói lelkesen szurkoltak. Közben már készültek a babérkoszorúk, az érmek, oklevelek. Tanulóink szavazhattak a legjobb zászlóra. A szuperdöntők után eredményt hirdettünk, ahol boldog tanulók büszkén feszítettek a dobogón. A legjobb zászlót a 10. D osztály készítette, a legügyesebb osztály pedig a 10. B osztály lett.  A 12. E osztályból végig lelkesen adminisztráltak a lányok!

Reméljük, Mindenki jól szórakozott! Nem titkolt szándékunk, hogy máskor is megrendezzük a Bottyán Olimpiát!

Köszönet a segítőknek: Varga Csaba, Somody Béla, Soltész Gábor, Nagyné Keil Magdolna testnevelők; Pádár Miklós, Sólyomvári Tamás történelem tanárok; Patai Gábor, villamos szakoktató, Bíró Ferenc gépész szakoktató. Nélkülük nem sikerült volna!

Élmény volt együtt dolgozni!

Hordós Andrea
történelem szaktanár, tan. igh.

Megszakítás