Bottyán Szakmai Napok 2019.

A Bottyán Szakmai Napok – iskolánk egyik legnagyobb szakmai rendezvénye – ebben az évben március 18-21-e között került megrendezésre. Ez alatt a négy nap alatt tanulóink rendhagyó tanórákon, nyitott laborfoglalkozásokon, szakmai előadásokon vehettek részt, mélyíthették szakmai tudásukat, érdekességeket hallhattak szakmájukról, vagy betekintést nyerhettek más ágazatok szakmai munkájába.

Idén a Villamosipar és elektronika ágazatban tanulók az elektromechanikus idő-, mérő- és felügyeleti relék fejlesztésében, gyártásában és értékesítésében vezető Finder cég több mint kétórás, termékbemutatóval egybekötött előadását hallgathatták meg. Az előadás utáni teszt sikeres kitöltőit a vállalat képviselői értékes ajándékokkal jutalmazták. Nagy érdeklődésre tartott számot Vizi Alex 5/13.A osztályos tanulónk délutáni előadása, aki HIFI erősítőt épített, és az erősítő építése közben szerzett tapasztalatait osztotta meg népes hallgatóságával.

A Gépészet iránt érdeklődők számára Nagy Rezső értékesítési igazgató a Linamar cég képviseletében tartott gyakorlatias, interaktív előadást, ahol a süllyesztékes kovácsolás rejtelmeibe vezette be tanulóinkat. Saját bevallása szerint – mivel mostanság főleg továbbképzéseket tart –, rég nem adott elő ennyi ember előtt. Azt mondta, szívesen visszajön hozzánk és a jövőben is megosztja velünk tapasztalatait.

Az Informatika ágazat tanulói két volt diákunk előadásán vehettek részt. Kanyó Tibor mérnök-informatikus a kiterjesztett valóságban és a virtuális valóságban rejlő lehetőségekről, és annak programozási módjairól tartott elgondolkodtató előadást, Füleki Judit, az EDUTUS Egyetem munkatársa pedig a World Robot Olympiad magyarországi szervezőjeként a LEGO robotprogramozó verseny szervezéséről, lebonyolításáról, és a versenyen elért magyar sikerekről beszélt.

A Közgazdaság ágazat tanulói a négy nap folyamán rendhagyó tanirodai foglalkozásokon vettek részt. A 9-12. évfolyam tanulói egy fiktív vállalat működésébe, működtetésébe kóstolhattak bele, kipróbálhatták magukat a könyvelés terén, vagy például a HR osztály dolgozóiként. A 11-12. évfolyam tanulói a számítógépes könyvelés rejtelmeibe is betekintést nyertek, megtanulhatták többek között azt is, hogyan kell számítógépen számlát, bizonylatot kiállítani, vagy éppen a beérkezett számlákat lekönyvelni.

A rendezvény sikeres lebonyolításáért köszönettel tarozom előadóinknak, iskolánk szakmai munkaközösség-vezetőinek éppúgy, mint a szervezésben szerepet vállaló minden kollégámnak, és az eseményeken részt vevő diákjainknak egyaránt.

Egy szakmai rendezvény megszervezése és lebonyolítása mindig nagy kihívás, de látva az érdeklődő közönséget, és hallva a pozitív visszajelzéseket azt gondolom, érdemes életben tartani ezt a szép hagyományt.

Kaló István
szakmai igh.

Megszakítás