Slide

Érseki jutalom

Az Érseki jutalom olyan elismerés, melyet az Egri Főegyházmegye területén egyházi fenntartásban működő oktatási és nevelési intézmények diákjai, pedagógusai, lelkipásztorai számára tartott hálaadó szentmisén vehetnek át Dr. Ternyák Csaba érsek atyától azok a tanulók, akik abban a tanévben tanulmányi és közösségi területen kiemelkedő munkát végeztek.

Érseki jutalomban részesült tanulóink

Szabó Csenge 12.E

Csenge a tanulmányi munkában, a sportban és a művészetekben is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A középiskola 4 évében tanulmányi átlaga mindig 4,8 felett volt, szép teljesítményével az osztály egyik legjobb tanulója volt.

Eredményei nem csak a tanulmányi munkájára korlátozódtak, hanem a sportteljesítményére is, ugyanis a Gyöngyösi Röplabda Sportegyesület igazolt tagja. Az elmúlt években több sporteseményen, versenyen is részt vett, kiváló eredményeivel képviselve iskolánkat. Csenge a csapata számára olyan kulcsfontosságú tag, aki az edzéseken is mindig azon dolgozik, hogy javítsa a saját teljesítményét, állandóan arra törekszik, hogy jobb legyen, ezzel csapattársait is ösztönzi, motiválja.

Emellett a művészetekben is megmutatta tehetségét, mint énekes. Többször láthattuk az elmúlt években különböző rendezvényeken, színpadi produkciókban. A szalagavatón, a Bottyán gálán és a ballagási ünnepségen is megmutatta gyönyörű énekhangját.

Csenge hitélethez való hozzáállása is példaértékű. A vallás fontos szerepet tölt be a mindennapjaiban, csendes és alázatos hozzáállásának gyökere hitében rejlik.

Egyénisége, szorgalma, példamutató hozzáállása követendő minta lehet minden diák számára.

Csorba Károly Márton

Márton 2022-ben, ötödévesként érdemelte ki az elismerést az elmúlt öt évben végzett kiemelkedő szaktárgyi, sport- és diákmozgalmi tevékenységéért.

Tanulmányi munkája megbízható, stabil, ezt mutatja a bizonyítványa is: öt éven keresztül négyes átlag felett teljesített. Rendszeres, kitartó tanulásával biztos tudást épített fel, évfolyamának legmegbízhatóbb tagja. A humán kultúra területén egyik kiemelkedő diákja iskolánknak, az Örökségünk”48 országos történelmi versenyen kétszer is a döntőbe jutott, csapatban először IV, a következő évben I. helyezett lett.

Szakmájának minden részét méltó alázattal sajátította el, folyamatos megmérettetéseken fejlesztette tudását egyre magasabb fokra. Az országos Moto Pasta tésztakerék építő versenyen csapatban III. helyezést, 12. évfolyamon az Ágazati és ágazaton belüli Szakmai Érettségi Vizsgatárgyak országos versenyén 200 versenyző közül 39. helyezést ért el. Ebben az évben az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen felmentést nyert a technikus vizsga írásbeli része alól.
Iskolánkat és városunkat rendszeresen képviseli a diákolimpiákon, és méltóképpen népszerűsíti sportágát, a sportlövészetet iskolánkban. Legkiemelkedőbb versenyeredménye a Diákolimpia Országos Döntő Fiú Légpisztoly csapatban elért 1. helyezése.
A művészet területén is helyt áll, 2015 óta a Bányász Kultúráért Alapítvány Fúvószenekarban trombitás. Virtuozitása, a zenéhez és hangszerhez való alázata iskolai ünnepi megemlékezések alkalmával mély nyomott hagyott mindenkiben.
Kiemelkedő tanulmányi, sport- és kulturális teljesítménye mellett magatartása és szorgalma példaértékű. Osztályközösségének öt éve vezető személye, osztálytitkára, emellett aktív tagja az iskolai diákéletnek is. Szívesen segíti társait, tanulmányi felzárkóztatásukban, korrepetálja azokat, akik segítséget kérnek tőle.

Márton kiemelkedő teljesítménye öt éven keresztül töretlen. Elért eredményeivel öregbítette iskolánk hírnevét, munkájáért, hozzáállásáért társai felnéznek rá, példaképül állítható fiatalabb diáktársai elé.

Botos József

Botos József 2021-ben tett érettségit a 12. A osztályban.
Jocó a hitének megélésén alapuló katolikus, keresztény életet tekinti legfőbb céljának. Középiskolás éveiben a vasárnapi iskolamisék rendszeres segítője volt, ministrált és felolvasott. A Gyöngyösi Felsővárosi plébánián alakult karizmatikus közösségnek, az Isten szántóföldjének legfiatalabb tagja lett, aki minden lehetőséget megragadott a közösségépítésben való részvételre. Iskolánk kortárs segítő csoportjának alapköve, iskolai zarándoklatok állandó résztvevője volt és egyike azoknak, akik a hétfő reggeli imádságot vezették az iskolarádióban. Rendkívül szerény, segítőkész és szorgalmas diák, mely tulajdonságok birtokában osztályközösségének kovászává, iskolájának példaadó, rendkívül értékes tagjává vált. Olyan fiatallá, aki mindenkihez szeretettel, odafigyeléssel fordul.
Legnagyobb vágya az volt, hogy megismertesse, megértesse a társaival, hogy nem kell mindent egyedül csinálniuk, nem kell megfelelniük és félniük a megpróbáltatásoktól, mert van, aki nagyon szereti, jól ismeri őket, aki mindig velük van. Valaki, aki az ő életükre is egy nagyszerű tervet álmodott, és ez a valaki Jézus.
Jocó tanulmányait az Egri Szemináriumban szeretné folytatni, szeretne papként szolgálni, mert úgy érzi, erre megkapta a hivatás kegyelmét.

Dudás Blanka

A Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium 12.D osztályos tanulója.

Blanka már a kezdetektől megmutatta, hogy aktív tagja mind az egyházközösségnek, mind az iskolai közösségi életnek. 9-10. osztályban Máriás lányként vett rész egyházi ünnepségeken és búcsúkon. A hit iránti elkötelezettsége az iskolai miséken is megmutatkozott. Rendszeres felolvasója volt az iskolai miséknek. Példamutató hitéletét próbálta átadni az osztálytársainak is. Jó példával járt elől a szentségekhez járulásban, volt olyan osztálytársa, aki az ő hatására kezdett el gyónni. A hittel való elkötelezettségét a hittanórák keretében is megmutatta. Tanulmányai során nem volt olyan tanév, hogy ne kapott volna tantárgyi dicséretet.

Az osztályközösségben és az iskolában is aktív közösségi életet élt. Nem volt olyan tanév, hogy ne szerepelt volna iskolai műsorban, ne vett volna részt városi rendezvényeken. 2 évig az iskolai DÖK tanács tagja volt, ahol részt vett a gólyaavató megszervezésében, a 24 órás vetélkedő előkészítésében és magán a versenyen. Az osztálynak is aktív tagja volt. Az osztálypénztáros szerepét töltötte be, ezen kívül bármilyen közösségi munkában szívesen vállalt feladatot. Gratulálunk az Érseki elismeréshez!

Kis Benjámin

Kis Benjámin 12. C osztályos tanuló az iskolában eltöltött négy esztendő alatt kiemelkedően tevékeny szerepet töltött be az intézmény hitéletében, valamint közösségi megmozdulásaiban. Az iskolai Forrás hittantáborok előkészítésében, szervezésében illetve lebonyolításában mindig készségesen vett részt, de minden más, a hitélettel kapcsolatos programban számíthattunk alkotó energiájára, kreativitására. A lelki ráhangolódást elősegítő rádióműsorok állandó szereplője, az adventi műsorok, illetve a karácsonyi előadás meghatározó részvevője. De nem múlhatott el egyetlen évben sem a B-faktor tehetségkutatója az ő elképesztő táncelőadása nélkül, sőt az utóbbi években prózai és zenei előadókészségét is megcsillogtatta. Az iskola közösségi megmozdulásaiban a kezdetektől aktívan részt vesz, már 9. osztálytól tagja volt az iskola diákönkormányzatának, majd a 11. évfolyamban elnökként irányította a csoport munkáját. Az ő lelkesítő, fáradhatatlan munkája nélkül elképzelhetetlen lett volna a diáknap, vagy az „Aludj máskor” 24 órás vetélkedő sikere, de az osztályában is folyamatosan dolgozott társaiért. Már családi indíttatása okán is elhivatott tagja az Alsóvárosi Ferences Plébánia közösségének, ahol édesapja a plébánia világi elnöke, lelkipásztori munkatársa, édesanyja pedig a Máriások dajkája, maga is hitoktató. Benjámin szolgálatkészen vállal feladatokat a karitatív megmozdulásokban, valamint ministráns feladatokat is ellát. Kisgyermekkora óta tagja a Cserkészszövetségnek, a táboroknak régen csak résztvevője volt, manapság már szervezője is. 2015-ben Japánban, a Cserkész Világtalálkozón tagja volt a Magyarországról kiutazó csoportnak. Ezen tulajdonságai alapján nyerte el a 2017/2018-as tanévben az Érseki elismerést.

Zeltner Domonkos

Zeltner Domonkos a 2016-2017-es tanév 12.D osztályos tanulója.  Osztályának és iskolájának megbízható tagja, és az iskolai életben való részvétele kiemelkedő mind tanulmányi mind közösségi szempontból. Társai előtt mindig jó példával jár, személyisége értékadó a közösségben. Az osztály motorja, ünnepi műsorok koreográfusa, kreatív rendezője. Tanítási órák után korrepetálja osztálytársait németből és a gépészeti tantárgyakból. Domonkos az iskolai életben középiskolás évei alatt ugyancsak aktív részvételt vállalt.  Diákönkormányzat tagja, a B-faktor állandó és eredményes versenyzője, a 24 órás vetélkedő alapító csapatának aktív tagja, a sítáborok, iskolai kirándulások állandó résztvevője. Ministránsként gyakran találkozhattunk vele az iskolamiséken. Minden iskolai szintű megmozdulásba szívesen kapcsolódott be. A Vidróczki Néptáncegyüttes tagja, ennek kapcsán a különböző kulturális rendezvényeken is szerepet vállalt az iskola berkein belül is. Hitéletben példamutató, családjával együtt az Alsóvárosi Plébánia egyházközségének megbecsült tagja. Kimagasló sportteljesítménye a csapatsportokban érhető tetten leginkább. Röplabda Diákolimpia Megyei Döntőn 1. helyezést, kézilabda Diákolimpia Megyei Döntőben 2. és 3. helyezést, labdarúgásban 1., 3. és 4. helyezést ért el csapatával. Iskolánkban négy éven át nyújtott kiemelkedő teljesítményéért a 2016-2017-es tanévben nyerte el az Érseki jutalmat, amihez szívből gratulálunk.

Palya Balázs

Balázs a 2015-2016-os tanév 12.A osztályos tanulója.  Kitartó munkával és egyenletes teljesítménnyel végig jeles bizonyítvánnyal zárta a tanéveket. A négy év során felmutatott kitűnő tanulmányi eredménye mellett szívesen vett részt minden tanulmányi versenyen, melyeken reál és humán tárgyakból egyaránt sikereket ért el. A hobbija a sport, 5 éve jár különböző küzdősportokra és amerikai focira. Másik hobbija az autóverseny, melyen segédmérnök volt, telemetriai adatok elemzésével, tolmácsolással, és szervezéssel foglalkozott, nem csak nézte a versenyeket. Társaival mindig barátságos, segítőkész, kedvelik őt, osztálytársai példaként tekintettek rá. Tanáraival, és társaival szemben mindig maximális tiszteletet tanúsított. Szüleivel, nagyszüleivel és óvodáskorú testvérével a kapcsolata példamutató. Balázs számára csak a tökéletes a jó, mindig a maximalizmusra törekszik a tanulásban, a sportban, az emberi kapcsolatokban, kistestvére iránti szeretetben, a szülei tiszteletében, de hitéletében is. Az Érseki jutalmat 2016-ban nyerte el.

Ozsvárt Georgina

Ozsvárt Georgina a 2014-2015-ös tanév 11.E osztályos tanulója. Georgina a közösség motorja. Feladatokat vállal a diákönkormányzat munkájában, az iskolai programok szervezésében. Állandó műsorvezetője az iskolai tehetségkutatóknak, és szinte minden diákmegmozdulást az ő fotói dokumentálnak. Iskolai kötelességeit példamutatóan teljesíti, és tanulmányi versenyeken is eredményesen szerepel. Ezek közül kiemelkedik az Édes anyanyelvünk verseny országos döntőjén való szereplés, ahol munkájának elismeréséül különdíjban részesült. 2015-ben ezen a versenyen megkapta Sátoraljaújhely város plakettjét. Kiemelkedő tevékenységet végez az iskolai Karitász Junior csoportban. Példamutatóan és karizmatikusan képviseli hitét diáktársai előtt. Elhivatottságával, kreatív ötleteivel, lelkesedésével és állhatatos munkájával különleges színfoltja iskolánknak. Az Érseki jutalmat 2015-ben kapta meg.

Bökönyszegi Orsolya

Bökönyszegi Orsolya a 2013-2014-es tanév 1/13.B osztályos tanulója. Orsolya a közösségi élet aktív tagja. Feladatokat vállal a diákönkormányzat munkájában, az iskolai programok szervezésében. Kiemelkedő tevékenységet végez az iskolai Karitász Junior csoportban. Orsolya maga is nehéz helyzetben volt, és segítségre szorult, ám amikor az ő élete egyenesbe jött, vissza szerette volna adni a sok tevékeny szeretetet és gondoskodást, amit kapott. Ezért bekapcsolódott a Gyöngyös Alsóvárosi Plébánia Karitász csoportjába, rendszeresen látogat egy idős nénit, akinek segítségére van, és az esetenkénti bevásárláson túl magányát a beszélgetéssel igyekszik enyhíteni. Gyakorta látogatja a Gyermekek Átmeneti Otthonának lakóit is. Tavasszal a Heves Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház „Jónak lenni jó…” című esszépályázatán I. helyezést ért el. Pályázatában értékes gondolatokat fogalmazott meg az önkéntes segítői tevékenységről. Élete, példája tanulságos lehet kortársai előtt. Szorgalmával, kedvességével, jókedvével, lelkesedésével és társaival, tanáraival szemben tanúsított tisztelettudó magatartásával kitűnt társai közül. Az Érseki jutalmat 2014-ben nyerte el.

Belák Beáta

Belák Beáta a Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Középiskola 12. E osztályos tanulója. Beáta a közösségi élet aktív tagja volt középiskolás évei alatt. Feladatokat vállalt a diákönkormányzat munkájában, részt vett az iskolai évkönyvek és az iskolaújság szerkesztésében, az iskolai Karitasz csoportban, valamint a kollégiumi élet szervezésében. Tanulmányi eredménye mindvégig kiemelkedő volt, az utolsó tanévet nevelőtestületi dicsérettel zárta. Iskolai kötelességeit példamutatóan teljesítette, és tanulmányi versenyeken is eredményesen szerepelt.  Ezek közül kiemelkedik az Édes anyanyelvünk verseny országos döntőjén való szereplés, ahol munkájának elismeréséül különdíjban részesült. Beáta szorgalmával, kedvességével, jókedvével, lelkesedésével és társaival, tanáraival szemben tanúsított tisztelettudó magatartásával kitűnt társai közül. Érseki jutalomban 2013-ban részesült.

Kaszab Gyula 12. D, Kiss Dániel 2/14.A, Szabó Dániel 2/14.AA szakmájuk iránt legelhivatottabb diákok csoportja.

Kaszab Gyula egy igazi gépész, aki a szabadkai testvériskolánk által rendezett projekthét győztes csapatának tagja. Kis Dániel és Szabó Dániel Elektrotechnika – elektronika szakmacsoportos diákjaink, akik országos és céges versenyeken értek el szép eredményeket. Mindhármukra jellemző a szakmájuk iránti elhivatottság a fokozott érdeklődés az új technológiák iránt, melyeket időt és fáradságot nem kímélve igyekeztek tanórán kívül is elsajátítani. Nem múlhatott el szakmai rendezvény az iskolában az ő aktív részvételük nélkül. Demonstrátorként szerepeltek az iskolában szervezett szakmai napokon és pályaválasztási kiállításokon népszerűsítették az iskolát és szakmájukat az iskola más szakmacsoportban tanuló diákjai előtt épp úgy, mint leendő diákjaink és szüleik előtt. Mindezek mellett kiemelkedő munkát végeztek a szakmai gyakorlatokon és példamutatóan jó kapcsolatot tartottak fenn diáktársaikkal és tanáraikkal egyaránt. Az Érseki jutalmat 2013-ban kapták.

Nagy Balázs

Nagy Balázs a 2011-2012-es tanév 12.A osztályos tanulója. Matematika tantárgyból ért el kiemelkedő eredményeket. 11. és 12. évfolyamon egyaránt a Kertész Andor és a Gordiusz Matematika Verseny megyei fordulóján 1. helyezést ért el. A 2011-2012-es tanévben matematika tantárgyból az OKTV 2. fordulójába jutott, majd onnan az országos döntőbe, ahol eredményesen szerepelt. Balázs nemcsak a matematika tantárgy területén ért el kimagasló eredményeket. Magatartásával és szorgalmával, tanáraival és társaival szemben tanúsított visszafogott, tisztelettudó viselkedésével a középiskolában töltött 4 év alatt kitűnt társai közül. Az Érseki jutalmat 2012-ben nyerte el.

Megszakítás