Mátra alján, falu szélén…
El lehet azt képzelni, hogy 2021-ben van még a világnak egy olyan szeglete, ahol nincs tömegközlekedés, televízió, wifi, de még térerő sem?
És azt el lehet vajon képzelni, hogy az ilyen körülmények között eltöltött két nap után 19 végzős és 4 tanár tökéletes egyetértésben azt a zárómondatot fogalmazza meg: Nincs semmi, egyetlen perc sem, amit másképp kellett volna megszervezni?
Nálunk, a 12. A osztályban valósággá vált ez a fikció. Két varázslatos napot töltöttünk a digitális detoxban lelassulva, kiszakítva a világ pörgéséből. Recsken, a Várbükki Vendégházban töltöttük az idei diáknapot.
Azt ettünk, amit főztünk, annál a tűznél melegedtünk, amit mi raktunk, azt a fát tettük a tűzre, amit mi hasogattunk. Pingpongoztunk, tollasoztunk, fociztunk, pókereztünk, mindenféle játékot kipróbáltunk, amit csak a ház kínált. Még a gazdagon felszerelt könyvespolcot is felfedeztük, olvasmányokat ajánlottunk, könyvrészleteket vitattunk meg. Mesélhetnék a túraútvonal szürkére átfestett jeleiről, a titokzatos „boszorkánytelepről”, Rambóról, a speciális babgulyás főzéséről, az éjszakai túráról, a hajnalba nyúló, átbeszélgetett éjszakáról, a nyársalós reggeliről színpompás kenyerekkel, a ragyogó időről, a zenéről, a hangos nevetésekről, vízisiklóról, a házról, a tűzrakásról, és minden egyéb apró részletről. De nem mesélek, hiszen ezeket a történeteket csak mi értenénk. A lényeg éppen a mindezek mögött meghúzódó, alig látható, titkos jelekben van. A szemekben bujkáló mosolyban, a cinkos összekacsintásokban, az egymásra való rácsodálkozásban és abban az erős nosztalgiában, ami miatt azóta is mindannyian vágyakozunk újra együtt lenni.
Köszönettel tartozunk a 12. A szülői közösségének támogatásukért, kísérő tanárainknak, Dér Tibor, Patai Gábor és Kaló István tanár uraknak, akik nélkül egyértelműen szürkébb lett volna a hétvégénk, és a Diákönkormányzatnak az anyagi hozzájárulásért.
A mi diáknapunk megerősített abban minket, hogy mindenkinek fontos szerepe van a közösségben, és része a tervek megvalósításában; hogy együtt minden könnyebb; megmutatta, hogy a 19 különleges, jópofa, felszabadult osztálytárs egymást tiszteletben tartva valódi csapatként tud együttműködni, és hogy csak így, együtt tökéletes ez a csapat.
A mi diáknapunk feltöltődést és lelki muníciót adott nekünk az előttünk álló érettségi megmérettetéseihez is. Nekem pedig büszkeséget. A 12. A osztályfőnökének boldog büszkeségét.
Tomcsik Erika