Mert jó versenyezni történelemből….

A történelem nem csak évszámok, fogalmak, személynevek és topográfiai adatok gyűjteménye. Színes, gondolkodtató, kreatív feladatok, komplex tudás, önálló ismeretszerzés, kooperatív munka – hogy csak ennyit említsünk a tudomány szépségeiből. Ezeket a feladatokat próbálták ki és oldották meg közösen Bottyánosok, akik még a digitális oktatás során megtalálták az időt arra, hogy alkossanak.

Az Örökségünk ’48 versenyen a 12. D osztály csapata Pádár Miklós tanár Úr támogatásával az országos döntőben a 4. helyet érték el. A csapat tagjai: Csorba Károly Márton, Nagy Dávid és Sváb-Kovács Péter. Ez már nem az első kiemelkedő sikerük volt együtt.

A HEBE Országos történelem projektversenyen, aminek témája a „Népek tavasza” volt, Bunda András, Laszkács Gellért, Zsilinyi Tibor Gergő 10. A osztályos tanulók csapatban az 5. helyet érték el. Gratulálok a tanítványaimnak és Minden versenyzőnknek, akik öregbítették iskolánk hírnevét!

Hordós Andrea
tan. igh.

Megszakítás