„Küzdelem a lelkekért” kiállítás a Bottyánban

A NEB és TSZE jóvoltából egy vándorkiállítás érkezett hozzánk a kommunizmus áldozataira emlékezve. A „Küzdelem a lelkekért” kiállítás a Kádár-rendszer egyházüldözését mutatja be. Maga a kiállítás hiánypótló, és érdeklődve fogadták a tanulók. Hogyan törtek meg emberi sorsok, hogyan szorultak vissza az egyházi iskolák, mi történt a szerzetesekkel, hogy lehetett mégis vallásosnak lenni… számos kérdés, amire így választ kaphatnak.

Külön köszönjük, hogy Soós Viktor Attila történész, az öt fős Nemzeti Emlékezet Bizottsága egyik tagja tartott érdekes és rendhagyó történelem órát a fiataloknak, aki a helyi vonatkozású Páter Kis Szalézt is megemlítette.

A fiatalok azon kívül, hogy meghallgatták a történelem órát, megtekinthetik a kiállítást, egy rövid tesztet is kitölthettek, ezzel is mélyítve tudásukat, valamint megbeszélhették benyomásukat, érzéseiket a témával kapcsolatban.

Hordós Andrea
szaktanár, igh.

Megszakítás