2017-07-06

„Tiszteld őseidet, mert rajtok keresztül nyertél életet és örököltél Istent és Hazát.” (Wass Albert)

Az osztálykirándulások mindig különleges élményét adják a középiskolás éveknek. Akkor is, ha csak egy napig van együtt egy közösség, akkor is, ha egy éjszakát is eltölthetnek együtt. Ha pedig még többet, akkor annál több a lehetőség arra, hogy a legszínesebb programokban, élményekben vegyenek részt együtt az osztályok.
2017-06-30

Pillanatképek a 9.B osztály életéből

A 9.B osztály osztályfőnökük, Bátor Szilvia tanárnő támogatásával, segítségével számos lehetőséget talált arra, hogy közösséggé érjen az első bottyános tanéve végére. A programok során tanultak, játszottak, tapasztaltak, érzékeltek, észleltek, ismerkedtek, csiszolódtak….
2017-06-28

Az év diákja – Huszár Péter

Péter kiemelkedő képességű tanuló, aki az eddigi években is több matematika-, történelem-, illetve országos kémiaversenyen is részt vett. Ebben a tanévben a legkiemelkedőbb eredményét más versenyek mellett a Kertész Andor matematikaversenyen érte el (I. helyezés), amiért az Oktatási Hivatal dicsérő oklevelét kapta meg.
2017-06-27

Érseki jutalom – Zeltner Domonkos

Zeltner Domonkos a 2016-2017-es tanév 12.D osztályos tanulója.  Osztályának és iskolájának megbízható tagja, és az iskolai életben való részvétele kiemelkedő mind tanulmányi mind közösségi szempontból.
2017-06-14

A LEGO szakkör tagjai a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskolában

Siroki Péter (11.B) és Molnár József Manó (1/13.C) a Lego szakkör tagjai interaktív előadást tartottak a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola harmadik és negyedeik osztályosai számára. A tehetségprogram két tanulója immár rutinos előadókként ejtette ámulatba az általános iskolásokat.
2017-06-07

“Az anyanyelv nekünk végső menedékünk.”

Az 52. Szép magyar beszéd verseny Kárpát-medencei döntőjén Győrben Tóth Imola a zsűri különdíját vehette át. A verseny fővédnöke dr. Kövér László, a Magyar  Országgyűlés elnöke volt.
2017-05-31

Csodaképek – Képcsodák

A Katolikus Pedagógiai Intézet Szent László királyunk születésének 940. évfordulójára kiírt „Dicsérjük magyarok Szent László kerált!” pályázatán a Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium Bujdákné Palonai Györgyi tanárnő kollégistái vezetésével pályamunkát készített „Csodaképek-Képcsodák” címmel.
2017-05-30

Vak Bottyán-díj 2017 – Hegedüs Amadé

Hegedüs Amadé iskolánk példás diákja, osztályközösségének oszlopos tagja. Adottságai szerint általános intellektuális tehetség, a képességei, a motivációja, a kreativitása megtapasztalható volt az elmúlt évek során. Már kilencedik évfolyamban felfigyeltek rá tanárai, érdeklődő, szorgalmas hozzáállása miatt. Tizedik évfolyamtól sok tantárgyból indították versenyeken, iskolai műsorok állandó szereplője lett.
2017-05-30

Vak Bottyán-díj 2017 – Papp Szabolcs

Papp Szabolcs iskolánk tehetséges tanulója. Visszafogott természete ellenére az osztályban közkedvelt személyiség, akinek véleményére adnak a többiek. Segítőkészsége, odafigyelése társaira példamutató. Minden tevékenységét az igényesség, precizitás jellemzi. Munkájában megbízható, tanáraival és társaival udvarias. Nemes lelkű magatartása méltán vívja ki társai tiszteletét.
2017-05-28

Diáknap

Az idei diáknap igazán érdekes és nem mindennapi volt. Az iskola vezetése és a diákönkormányzat eltért a megszokott túrától és felkérte az országszerte ismert 24 órás vetélkedő szervezőit, hogy szervezzenek az iskolánknak is egy hasonló rendezvényt csak kisebb kaliberben.