„Itt állunk a színpadon. Valahányan a 150-ből, akik immár a harmadik előadásért jöttünk a bérleteinknek köszönhetően. Másfél óra múlva a Vígszínház színészei életre keltik a Pál utcai fiúkat és a vörösingeseket. A színpadról nézzük a nézőteret, megpróbáljuk elképzelni, milyen lehet több századjára megvédeni a grundot. Öt kiváló színész tisztel meg minket a fénykép erejéig egy kis beszélgetéssel, jókedvük, vendégszeretetük magával ragad.
Aztán belemerülünk a varázslatba: mi is ott rosszalkodunk az osztállyal Rácz tanár úr óráján, ott lapulunk a Füvészkertben, megértjük Boka vezetői kételyeit, tiszteljük Áts Ferit a karakánsága miatt, és persze csodáljuk Nemecsek gyermeki tisztaságát, bátorságát és áldozatkészségét.
Molnár Ferenc gyerekeket álmodott egy történetbe, de mindannyian érezzük, bármelyikünk életébe megérkezhetnek azok a helyzetek, amikor döntenünk kell az elveink, az álmaink, a becsületünk, az otthonunk, a hazánk érdekében. Bár a grundot beépítik, a kis Nemecsek halála nem hiábavaló: a Vígszínházat megtöltő ezer fiatal számára megtisztító, felemelő katarzis a kicsi, a törékeny, a lefokozott fiúcska hősiessége.
A színházi varázslat a tapsrend végén összekapcsol bennünket, nézőket és előadókat, és együtt énekeljük a híres kérdéseket:
„Miért félnénk? Miért élnénk, ha nem egy álomért?”
Köszönjük a Vígszínháznak a kiváló előadásokat és a közös fotót is.”
Ludányiné Prém Judit
– és köszönjük Bátor Szilvia tanárnőnek a hatalmas szervezési munkát, az osztályfőnökök, szaktanárok ösztönző, lelkesítő munkáját és a szülők támogatását!