Országos első helyezés a Szivárvány olvasóversenyen

2017. március 10-én rendezték meg a Szivárvány országos olvasóverseny döntőjét Gödöllőn, ahol Schmetz Roberta 10.E osztályos tanuló a 9-12. osztályosok kategóriájában I. helyezést ért el, illetve különdíjat is kapott. Felkészítő tanára: Dr. Kovácsné Petrovai Ildikó.

Roberta véleménye Rainbow Rowell Eleanor és Park című művéről:

„Az író stílusát imádtam, már jóval előbb kiolvastam a könyvet, minthogy megkaptam a feladatokat, egyszerűen nem tudtam letenni. A feladatok érdekesek és kreatívak voltak, és mivel szeretek rajzolni, örültem, hogy erre is lehetőséget kaptam.”

Megszakítás