Magyarország, szeretlek! Vetélkedő általános iskolásoknak

2016. október 25-én kedden, öt lelkes csapat gyűlt össze ismét a Bottyánban, hogy számot adhassanak Magyarországgal kapcsolatos ismereteikről. Izgalmas és vicces feladatok vártak a négy fős csapatokra. Ebben az évben az előzetes feladatot a legnagyobb magyarhoz, gróf Széchenyi Istvánhoz kapcsoltuk, hiszen idén ünnepeljük születésének 225. évfordulóját. Így egy vele kapcsolatos szófelhőt kellett elkészíteni a csapatoknak. A feladatok között szintén volt egy, ami vele kapcsolatos volt, hiszen életének legfontosabb eseményeit kellett sorrendbe rakni. Ezen kívül a Ki vagyok én? feladat keretében magyar hírességeket ismertek fel a versenyzők – talán nagyobb sikerrel Nagy Lászlót, mint Andrássy Gyula miniszterelnököt. Magyarország nevezetes építményeit puzzle darabokból rakták ki, s azt is meg kellett tippelniük, hogy hány STOP-tábla van az M7-es autópályán Budapesttől az országhatárig. Magyar városokat leírás alapján ismertek fel, s helyezték el azokat a vaktérképen. A játék végén hangos nevetéstől kísérve a szóbeszéd alapján hangoztak el érdekesebbnél érdekesebb, s talán a valóságot egy kicsit elferdítő történetek mindenki nagy örömére. A játék során a zenefelismerő képességeket is górcső alá vettük, hiszen régi és modern zenéket kellett felismerni rövid idő alatt.
S bár győztes csak egy lehet, mégis mindenki örömmel és ajándékkal távozott, hiszen Gyöngyös város önkormányzata nyújtott segítséget a nyeremények megvásárlásához.

Hordós Andrea
tanulmányi igh.

 

Skip to content