Katasztrófavédelmi verseny

Iskolánk tanulói újabb megmérettetésen vehettek részt a már 25. alkalommal megrendezésre kerülő Katasztrófavédelmi Ifjúsági Versenyen. Ezen a versenyen egy 4 fős csapattal (Hegedűs Dóra 11.E, Verasztó Máté 10.B, Farkas Péter 1. 12.D és Kosztya Henrik, a Berze Nagy János Gimnázium tanulója) vágtunk neki a kiélezett szoros mezőnynek, melyre a Gyöngyösi Kálváriaparti Általános Iskola tornatermében került sor.

A verseny többfordulós, így elsőként a gyöngyösi és területi iskolák csapatai mérettettek egymással. Iskolánk fölényes gyakorlati előnyét sikerült egy hatvani iskolának beérnie a tesztfeladatlapon és holtversenybe kerülnie, így végül a második helyen végzett a csapatunk.
Az első 3 helyezett részesült jutalomban, és juthatott tovább a megyei szintű versenyre, amit egy héttel később a sástói Oxygen Adrenalin Parkban rendeztek. A rendezvény lebonyolításában és színesítésében a park nagy szerepet játszott, így a helyszíneiket örömmel vették használatba a versengő csapatok. Rengeteg érdekes, gyorsaságon és ügyességen alapuló feladatot kellett itt végrehajtani, mint például kötélpályán végigmenni, egy füsttel teli sátorból hordágyon kimenekíteni tárgyakat, akadálypályán futva tűzoltó felszerelésben végigfutni, eszközöket felismerni, mentőkötelet felszedni és lebontani, sugarat szerelni 1 db c tömlő segítségével, íjjal célba lőni, veszélyes anyagot szállító járműbalesetet lejelenteni képről az illetékes szakembernek, illetve meteorológiai és katasztrófavédő tesztet kitölteni.

Sajnos nem tudtunk mindent gyakorolni a helyi tűzoltóság keretei között, akiknek ezúton is köszönjük a lelkiismeretes felkészítést, így volt számunkra ismeretlen feladat is, amit élesben teszteltünk le. De nem lehetett panasz, mert a legjobb tudásunk szerint hajtottunk végre minden feladatot és szoros élbolyban két egri iskola előzte meg csapatunkat. A jövő évi cél az országos versenyre való kijutás mellett egy baráti összetartó csapatot kialakítani.

Farkas Péter 1. 12.D

Skip to content