Ismét Magyarország, szeretlek! vetélkedő általános iskolásoknak

Felismered Kodály Zoltánt, Andrássy Gyulát, Deák Ferencet vagy Böde Dánielt? A Ki vagyok én? feladatban rajtuk kívül még több magyar híresség arcképét azonosíthatták a csapatok. A csapatok, akik bátran vállalkoztak a Magyarország, szeretlek! vetélkedőre, s megmérették magukat. Hihetetlenül parázs vitákat hallottunk Deák Ferenc és Kossuth Lajos között a kiegyezésről! Fel kellett ismerni Magyarország öt városát a jellemzőiről, s azokat elhelyezni vaktérképen. De azt is meg kellett tippelni, hogy hány aranyat szereztünk vb-n és olimpián úszásban 1896 és 2017 között. Mivel 2017 Szent László éve, így most a totóban nem meccsekre kellett tippelni, hanem a Szent Lászlóval kapcsolatos válaszokra. Ki kellett találni, hogy az Országház, a Mátyás-templom, a gyöngyösi Toronyház, a debreceni Nagytemplom közül melyik a legalacsonyabb. S hogy a mai nemzedéknek és fiataloknak is kedvezzünk a zenefelismerés hangjai között a Wellhellot, a Republicot vagy éppen a Stereo Bandet hallhattuk. Nagyon ügyes, ötletes csapatokkal játszottunk együtt ezen a délutánon, amit a Felsővárosi Általános Iskola csapata (képünkön) nyert meg. Az Önkormányzatnak köszönhetően minden csapat és az őket felkészítő pedagógus is értékes ajándékokat kapott.

Hordós Andrea
tanulmányi igh., szervező

Skip to content