Ismerd meg (a) Bottyánt!

Ebben az évben is játékra hívtuk az általános iskolásokat, hogy megismerkedjenek iskolánkkal, névadónkkal, és az általunk tanított szakmákkal. Minden csapatnak egy libertást kellett készíteni, amiben kreativitásuk nyilvánult meg. A vetélkedőn szükség volt ismeretekre, találékonyságra, csapatmunkára, informatikai eszközök használatára.

Fel kellett ismerni a Rákóczi-szabadságharchoz köthető képeket, eseményeket.

A gazdálkodás-menedzsment ágazat okostábla segítségével interaktív játékos feladatokkal készült a nyolcadikosoknak. A változatos feladattípusok között volt szókereső, párosítós feladat, memória játék, ezen felül csoportosítani is kellet tudni a versenyzőknek. Szakmai tájékozottságukra voltunk kíváncsiak, mint például, hogy hogyan áll össze egy család költségvetése, melyik országban milyen fizetőeszközzel tudunk fizetni, valamint, hogy a gazdasági életre vonatkozó szólásoknak mi a jelentésük.

Informatika területén a 3 versenyző párhuzamosan oldott meg 3 feladatot, majd a végén egyesítették az eredményeket. A feladatok:  feladat megtalálása QR kóddal, anagramma, digitális puzzle és fejtörők informatikai eszközökről, tudósokról.

Az elektronika első feladatában híres magyar feltalálókat és találmányaikat kellett párosítani. A másodikban kéziszerszámokat kellett felismerni: forrasztópáka, csavarhúzó, csipesz, fogó… A harmadikban megnéztük egy egyszerű áramkör működését. Megneveztük a részeit, és felismertük, hogy fényenergiává alakul át a villamos energia. Az utolsóban fizikai kísérlet volt. Tekerccsel és mágnes mozgatásával indukált feszültség keletkezett. Ezt műszerrel kijeleztük, majd megnéztük, hogy mitől függ a nagysága és az iránya.

Gépészeten az alábbi feladatokat kellett megoldani:

Térugrás: a feladat első részében egy kétdimenziós rajz alapján kellett kiválasztani a háromdimenziós ábrák közül azt, amelyikről készülhetett a pillanatkép. A második feladatrészben a számítógépen található interaktív 3D alakzatot kellett a rajznak megfelelő állapotba forgatni, rekonstruálni az eredeti képen látható mintát.

Anyák napja: a kötőelemekkel (csavarokkal és csavaranyákkal) kapcsolatos feladatokban kézügyességre, logikai gondolkodásra, kreativitásra és problémamegoldó képességre volt szükség.

Anyaválasztás: az asztalon lévő csavarhoz kellett a – sokféle méretű – csavaranyák közül kiválasztani azt, mely megfelelően illeszkedik ahhoz. Ezt követően teljesen rá kellett az anyát csavarni a csavarra, majd eltávolítani arról a lehető legrövidebb idő alatt.

Anyatorony építése: a rendelkezésre álló, különböző méretű csavaranyákból kellett a legmagasabb tornyot felépíteni úgy, hogy minél többet használjanak fel azokból és ne dőljön el.

Vezesd az anyát: egy többszörösen meghajlított, állványra rögzített függőleges fémpálcán kellett egy csavaranyát végig vezetni úgy, hogy azok minél kevesebbszer érintkezzenek egymáshoz. Az érintésekre egy műszer sípoló hangjelzése hívta fel a figyelmet.

Ördöglakat: a külön megtalálható alkatrészeket kellett összefűzni, majd – meghatározott idő alatt – roncsolás nélkül szétszedni azokat.

A vetélkedőt az Arany János Általános Iskola csapata nyerte meg. Gratulálunk nekik!

Köszönöm minden kollégámnak a lelkes, odaadó munkáját!

Hordós Andrea igh.

Megszakítás