Ismerd meg a (a) Bottyánt! vetélkedő általános iskolásoknak

Megtartani és javítani. Évekkel ezelőtt merült fel a gondolat, hogy egy tévés vetélkedő mintájára rendezzük meg a Magyarország, szeretlek! vetélkedőt általános iskolásoknak. A vetélkedő végig sikeres volt. Tavaly az online térbe szorultunk ki, ebben az évben pedig úgy döntöttünk, hogy egy kicsit változtatunk rajta. Így találtuk ki, hogy a vetélkedő keretében iskolánk névadóját, Bottyán János kuruc generálist ismertetjük meg a 7-8. osztályosokkal.

Ezért kellett előzetes feladatként egy kuruc indulót írni, majd a megöregedett II. Rákóczi Ferenc hibás levelét javítani. S most jött az újdonság: a csapatoknak izgalmas feladatokat készítettünk az iskolában tanított négy ágazat körében. Így informatikából kódolás, elektronikából méréssel, gépészetből keresztrejtvénnyel, kirakós feladatokkal, közgazdaságból szabadulószobával találkozhattak a versenyzők. A végeredmény a következő lett:

  1. Aranyos vitézek (Arany János Általános Iskola)
  2. Hóvirág (II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola)
  3. Gyöngyös királyai (Kálváriaparti Általános Iskola)

Gratulálunk a résztvevőknek, nagyon ügyesek voltak! Én pedig szeretném megköszönni a kollégáimnak, hogy mellém álltak, segítettek, s egy jó délutánban lehetett részünk!

A végére álljon itt egy, az Aranyos vitézek által írt kuruc induló:

„Kurucoknak hős serege megyen a csatába.
Bottyán apánk a vezérük, hallgatnak szavára.
Hej, kurucok, hős bajnokok, a labanc reszkessen!
Rákóczinak seregében sok-sok győztes legyen!”

Hordós Andrea
szervező; igh.

Megszakítás