Becsengettek

2018. szeptember 3-a, hétfő. Jóleső érzés fogott el, amint beléptem az iskola kapuján. Jó volt látni az osztálytársait, osztályfőnökét és az első osztályfőnöki órára kijelölt tantermet kereső diákjaink napbarnított arcán a viszontlátás örömét. Becsengettek. A 2018/2019-es tanévben 650 diák kezdte meg a Bottyánban tanulmányait.

A tanévnyitó ünnepségen az öt kilencedikes osztály tanulói még keresték a helyüket, de a régebb óta bottyános diákok számára is tartogatott ez a nap meglepetéseket. Nagy öröm számomra, hogy szakképző évfolyamunkon elektronikai technikus, gépgyártástechnológiai technikus és pénzügyi- számviteli ügyintéző szakmákban négy osztályt tudtunk indítani.

Fenntartónknak köszönhetően ez a nyár sem telt el felújítások nélkül. A C-épületben új járólapokon közlekedhetünk. Sor került több tanterem, kollégiumi szoba, mellékhelyiség és a titkárság tisztasági festésére, padlózatának lakkozására, ajtóinak mázolására. Egyes tantermekben kicseréltük a sötétítő függönyöket, de vásároltunk új szemléltető eszközöket, sportszereket is. A tanáriba és a gazdasági irodába új fénymásolók kerültek, megtörtént az iskola projektorainak karbantartása, az udvaron pedig új padokon pihenhetik ki tanulóink a tanórák fáradalmait. Ebben az évben lehetőségünk nyílt egy új, kilencszemélyes mikrobusz vásárlására, amely nagyban megkönnyíti tanulóink versenyekre, üzemlátogatásokra való szállítását, és a partnereinkkel való kapcsolattartást is.

A szakképzés állandó változása időről időre szükségessé teszi új oktatási eszközök beszerzését. A nyár folyamán lecseréltük egyik informatika tantermünk számítógépeit, a következő hónapokban pedig a többi ágazatban is jelentős fejlesztéseket tervezünk.

A felújítások, fejlesztések reményeim szerint elősegítik majd diákjaink még színvonalasabb oktatását, amelyhez mind a tanulóink mind a kollégáim számára jó egészséget, kitartást és sikereket kívánok.

Kaló István
szakmai igh.

Megszakítás