Nagy szeretettel búcsúzom a végzős 12. A osztálytól, az elektrósoKKKtól.
Búcsúzom Tőletek mint osztályfőnök – az utolsó osztályomtól.
Ebben a járványhelyzetben a búcsúzás kicsit más (volt). Nem volt volt ünnepélyes ballagás, más lett a búcsúzás formája is. Hiszen csak egy kamerával néztem szembe, amikor a búcsú szavait mondtam. Nem láttalak Titeket. Nem láttam a mosolygós arcokat, csillogó szemeket.
A búcsúzás más volt, elmaradt az utolsó osztályfőnöki óra is. Elmaradtak az utolsó poénok, beszólások. Elmaradt az utolsó közös emlékezés.
Milyen szép lett volna a 14. terem feldíszítve! Milyen jól nézhetett volna ki: öltöny, nyakkendő, makkoscipő!
Ez a búcsúzás kicsit más volt: nem volt csengőszó, és nem indultunk el az igazgató urat körülfogó csinos lányok után, nem volt ballagás!
Ez a búcsúzás nagyon más volt. Az együtt töltött órák, hetek, hónapok szinte észrevétlenül váltak évekké, és bár ez a helyzet elvette tőlünk az utolsó pillanatok lehetőségét, mégis van alkalmunk visszapillantani egy kicsit.
„Együtt erő vagyunk,
Szerteszét gyöngeség”
(Wass Albert)
Szabó Ferenc
osztályfőnök