Ilyen nagy dolog a szabadság

Különös érzés azt tudatosítani, hogy az általunk élt mindennapok változnak át később történelemmé. Így aztán nem mindegy, milyen társadalmi, politikai állapotokat kapunk a sorstól, hogyan tudjuk kiteljesíteni életünket, milyen kényszerítő erőket érzünk magunk körül, vagy éppen mit kell feláldoznunk emberi méltóságunk megőrzése érdekében.

Az idei október 23-i műsor megalkotásánál azt a koncepciót követtük, hogy egyéni sorsokon keresztül mutatjuk be, milyen lehetett az 50-es évek Magyarországában élni. Azt kutattuk, hogy azok a fiatalok, akiket a 23-i tüntetésen filmre vettek, milyen gondolati-érzelmi háttérrel vonultak ki az utcára, hogyan mertek az ÁVH által felügyelt diktatúrában lázadni, milyen egyéni sorsok álltak mögöttük. A korabeli filmhíradókat felhasználva még nagyobb lett a kontraszt a propaganda és a valóság között. De csak a forradalom első szakaszát akartuk megmutatni, a szabadság értékét és érzését szerettük volna átadni a nézőknek.

A próbák során kiderült, hogy 11. B osztályban igazi színésztehetségek vannak, akikkel a próbafolyamat közös alkotássá válhatott. A kitalált alakok életre keltek, érzelmekkel és emberi kapcsolatokkal gazdagodtak, és mi úgy ismertük meg egymást, ahogyan egy átlagos iskolai folyamatban nem lehet.  Együtt izgultak és örültek velünk a szülők is.

Megértettük: egy jó ünnepi műsor gondolatokat és érzelmeket szül az alkotókban és a nézőkben egyaránt, továbbgondolásra és a történelemmel való szembenézésre késztet. S talán közelebb kerültünk a szabadság fogalmának megértéséhez is.

Ludányiné Prém Judit

Megszakítás