Diáknap

Az idei diáknap igazán érdekes és nem mindennapi volt. Az iskola vezetése és a diákönkormányzat eltért a megszokott túrától és felkérte az országszerte ismert 24 órás vetélkedő szervezőit, hogy szervezzenek az iskolánknak is egy hasonló rendezvényt csak kisebb kaliberben. Minden diák várta, hogy vajon ebből mi fog kisülni, hiszen az iskolánk is részt vett már több 24 órás vetélkedőn, és onnan csupa pozitív élménnyel tértek vissza az iskola padjaiba. Az előzetes feladatokhoz is már lelkesen álltak a tanulók csoportjai, ezzel is növelve a saját évfolyamuk előnyét a versenyen, hogy a fényes serleget bezsebeljék a dicsőséggel és a büszkeséggel együtt.
A megmérettetés reggelén mindenki jó kedvvel érkezett a Dr. Fejes András Sport- és Rendezvénycsarnokhoz, ami a verseny helyszínéül szolgált. Külön pozitívum volt, hogy a versenyszámok párhuzamosan zajlottak a benti téren és a kinti műfüves pályán is. A feladatok hasonlítottak a 24 órás vetélkedő feladataira, szóval a mi kis vetélkedőnk is gazdag volt táncokban, rajzokban. A sokszínűséget mi sem mutathatja jobban, hogy a versenyszámok között megtalálható volt a futball bajnokság mellett a szépségverseny is.
A négyórás versenyből minden jelen lévő diák kivette a részét akár aktívan, akár a saját évfolyamát buzdítva segítette elő diáktársai teljesítményét. A győzelmet a 11. évfolyam vívta ki magának, de a többi évfolyam sem szomorkodhat, hiszen egy nagyszerű diáknapon vehettünk részt. A fő cél mégsem az volt, hogy melyik évfolyam szerzi meg a serleget, hanem, hogy az iskolánk közösségét még összetartóbbá, még családiasabbá tegyük. Ennek a célnak eleget tett minden tekintetben a diáknapunk. Megismerhettük kicsit egymást, hogy milyenek is vagyunk, amikor nem egyenleteket oldunk meg vagy nem novellát elemzünk. Összességében nagyon jó hangulatban telt el a diáknap és mindenki jókedvűen hagyta el a csarnokot.

Balogh Ádám 11.E

Megszakítás