Slide

Robotika szakkör

A 2016-ban, az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, a Nemzeti Tehetségprogram keretében kiírt, NTP-MTTD-16 kategória kóddal rendelkező pályázatot iskolánk is elnyerte. A pályázat elsődleges célja: a matematikai, a természettudományos, a technikai, digitális, valamint a szakmatanuláshoz szükséges kompetenciák erősítése és támogatása a köznevelési intézményekben. A pályázat írói (Bíró Ferenc és Bátoriné Zaja Éva) „LEGO téglák, a tehetségek építőelemei” címmel dolgoztak ki egy 60 órás tehetséggondozó programot. Ehhez kapcsolódóan két Lego MINDSTORMS EV3 Education csomagot vásárolhatott iskolánk, mely készletek szervomotor-okkal, ultrahang, szín, Gyro és Touch szenzorokkal felszereltek.

2019-ben újabb készlettel bővült a LEGO MINDSTORMS EV3 eszközparkunk. Az Edutus Egyetem, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) által kiírt „Programozz robotot! Programozd a jövőd!” GINOP-3.1.1-VEKOP-15-2016-00001 számú – Oktatási intézmények és IKT vállalkozások közötti együttműködés ösztönzése és támogatása uniós támogatással megvalósuló kormányzati projekt keretében. Az újabb eszközzel nemcsak egy új készlettel bővült a Lego robot készletünk, hanem lehetőséget is kaptunk regionális és országos versenyeken is részt venni. Szintén ebben az évben szerepeltünk eredményesen a MicroBit robotprogramozó versenyen. Ennek eredményeként diákjaink MicroBit robotot nyertek.

A robotika szakkör eszközparkja egy DJI Mavic Pro Platinum Fly More Combo típusú drónnal is rendelkezik, melyet a Nemzeti Tehetség Program keretében kiírt, NTP-MTTD-19-0304 számú pályázaton nyertünk.

Mindstorms EV3 története

1998-ban a LEGO Csoport forradalmasította a népszerű oktató robotok világát a LEGO MINDSTORMS-al. Az elképzelés lényege az RCX volt, az intelligens LEGO Brick, mely lehetővé teszi a használóknak hogy ne csak építsék, hanem programozzák és mozgassák is a robotokat. A kezdetek óta a LEGO MINDSTORMS iskolai verziója, mely a LEGO MINDSTORMS család része, már több ezer diáknak segített megérteni a tudomány, a technológia, a mérnöki fogalmak valamint a matematika rejtelmeit. Az eredeti LEGO élmény és az ösztönzően ható ROBOLAB programozás találkozása új fejezetet nyit a tradicionális oktatás történetében. Ehhez csatlakozhatott a pályázatnak köszönhetően iskolánk is.

Az érdeklődő tehetségek a szakkör keretében megismerhetik az EV3 Lego Mindstorms robotok összeépítésének, mozgató egységeinek elhelyezését, az elektromos csatlakozások létesítésé. Megtanulhatják a robot programozásának alapjait, a Lego Mindstorms Home Education fejlesztő felület kezelését.  Betekintést nyerve ezáltal robotika világába.

A szakkör 2022/2023 tanévben megvalósult programjai

A MATE Gyöngyösi Campusán szeptember 30-án megrendezésett Kutatók éjszakáján és ezen belül a III. Mátra Lego Sumo Kupán iskolánk robotika szakkörének tagjaiból álló csapat-  Ilcsik Gergely 12.B, Lukács Máté 11.D, Lukács Bence 11.B – bravúros győzelmet arattak Lego robotjukkal.

A szakkör 2021/2022 tanévben megvalósult programjai

A szeptember végén megrendezett Kutatók Éjszakáján a MATE Gyöngyösi Campusán két programon is részt vettek diákjaink: a Lego Sumo Bajnokságon a Lukács Máté (10. D)  építő és Tóth Dániel (11. B)  programozó által felkészített robottal a verseny középmezőnyében végeztünk, Bolla Ádám (5/13. B) az iskolai DJI Mavic drónt és saját DJI Phantom mezőgazdasági drónját mutatta be az érdeklődőknek.

Novemberben az iskolai Nyílt héten a robotika szakkör tagjai az érdeklődő 8. osztályos diákok számára tartottak robot bemutatót, mely az idén egy távirányítható autó volt.

Februárban az Egri Lenkey János Általános Iskola Nyílt-napjára kaptunk meghívást, mely sajnos a vészhelyzet miatt elmaradt.

Az idei World Robot Olimpiad versenyen a tatabányai regionális döntőben iskolánkat a LIM csapata képviselte, Makovinyi Máté, Ilcsik Gergely 11.B és Lukács Máté 10.D osztályos tanulók szereplésével. A Robomission kategóriában induló csapat kitartó küzdelemben a 4. helyen végzett.

A Senior korosztályban egy olyan robotot kellett készíteni, amelyik a kórházi ápolásból és szállításból vette ki a részét: szennyest vitt a kórház saját mosodájába, vízzel látta el a különböző szobákat, és játszott az ápoltakkal. Az előzetesen elérhető, kipróbálható, begyakorolható pályán a versenyen véletlenszerű módosításokat hajtanak végre, ehhez kell a versenyzőknek helyben programozni a robotot.

A robotika szakkör aktív tagjai folyamatosan keresik a hasonló kihívásokat, melyek megoldása elősegíti az innovatív gondolkodást, és fejleszti a problémamegoldó képességüket.

A szakkör 2020/2021 tanévben megvalósult programjai

Ez a tanév sajnos a COVID19 járványhelyzetnek köszönhetően rendhagyó volt. Sok verseny, köztük a Károly Róbert Campus által szervezett Kutatók éjszakája rendezvényhez kapcsolódó Sumo verseny is elmaradt. Az iskolai nyílt hét is onlline formában került megrendezésre, így ott nem volt alkalmunk a robotika szakkör produktumait bemutatni.

Bár novemberben már online oktatási formában tanultak a diákok, az IKT-projektmunka I. tantárgy és a robotika szakkör keretében 9.B osztályos diákok részt vettek  „Programozd a jövőd! Programozz robotot!” pályázat versenyén. Lukács Bence, Nagy Levente és Patarcsity Viktória a „Projekt Challenge” megmérettetésena a #család témát dolgozták fel a Lego EV3 Mindstrom készlet felhasználásával. Ötletük az volt, hogy vizsgáljuk meg, a karácsonyi előkészületeknél mely területet segítheti leginkább egy Lego robot. Ennek felméréséhez egy kérdőívet is készítettek, melynek kitöltői válaszai alátámasztják, hogy leginkább a karácsonyfa díszítése a robottal kiváltható művelet. Az általuk megépített robot, „Kari”, aki feldíszíti a karácsonyfát. Az országos versenyen IV. helyezést értek el.

A Nemzeti Tehetség Program keretében kiírt, NTP-MTTD-19-0304 számú pályázaton nyert DJI Mavic Pro Platinum Fly More Combo típusú drónt a szakkör tagjai szeptembertől próbálhatták ki. Az év elején, a  személyes oktatás idején volt lehetőségünk a drón kezeléséhez, programozásához kapcsolódó foglalkozásokat megtartani.

  1. szeptember 3. – Projektnyitó foglalkozás.
  2. szeptember 3 – 2020. október 22. közötti időszakban zajlottak a média ismereteket is tartalmazó szakköri órák, nagy érdeklődéssel.

A szakkör 2019/2020 tanévben megvalósult programjai

2019 szeptemberében is részt vettünk az Eszteházy Egyetem Károly Róbert Campusa által szervezett Kutatók éjszakáján, ahol Robotika szakkör tagjai képviselték iskolánkat. Garai István (11.B) a WRO (World Robot Olimpiad) robotunkat mutatta be és tartott előadást a WRO versenyről. Ezen a rendezvényen került sor az I. Mátra Csata Nyílt Lego Sumo bajnokságra, amin Vilányi Ádám, Bolla Ádám, Magda Ferenc, Horváth Dominik által épített és programozott Little Flat nevű robottal szoros mezőnyben 5. helyezést értünk el.

Novemberben az iskolai Nyílt héten a robotika szakkör tagjai az érdeklődő 8. osztályos diákok számára tartottak bemutatókat.

Február elején az Egri Lenkey János Általános Iskola Nyílt-napjára kaptunk meghívást, mivel az előző tanévben diákjaink (Vilányi Ádám és Bolla Ádám Lajos) megnyerték a Bit:bot programozás versenyt. A rendezvényen Ilcsik Gergely, Bolla Ádám Lajos, Vilányi Ádám, Garai István, Horváth Dominik képviselték iskolánkat és a 4., 5. helyen végeztek.

A robotika szakkör eszközparkja egy DJI Mavic Pro Platinum Fly More Combo típusú drónnal bővült, melyet a Nemzeti Tehetség Program keretében kiírt, NTP-MTTD-19-0304 számú pályázaton nyertünk. Sajnos a COVID-19 koronavírushelyzetnek köszönhetően 2020 tavaszi időszakára tervezett programokat, kirándulásokat nem tudtuk megtartani.

A másjura hirdetett WRO verseny is elmaradt.

A szakkör 2018/2019 tanévben megvalósult programjai

Szeptemberben részt vettünk az EKE Gyöngyösi Campusának szervezésében a LEGO Sumo versenyén.

Novemberben az iskolai nyílt héten egy rajzoló robottal vártuk az iskolánkba érkező nyolcadikosokat és szintén ezzel a robottal mutatkoztunk be Hevér Tibor vezetésével a pályaválasztási kiállításon Hatvanban.

A Programozd a jövőd! Programozz robotot! pályázaton a VBJ_Little_Boys csapatunk LEGO MINDSTORMS® készletet és a további szükséges eszközöket nyert a World Robot Olympiad és FIRST Lego League versenyekre való felkészüléshez.

Márciusban, az iskolai Szakmai hét meghívott előadói között köszönthettük Füleki Juditot, az Edutus Egyetem PR marketing vezetőjét, a WRO magyar Nemzeti Forduló felelős szervezőjét, a nemzetközi kapcsolatok és döntő felelősét. A Lego robotprogramozó verseny lehetőségeiről, érdekességeiről tartott előadásával nagy hatást gyakorolt a robotika szakkör tehetséges diákjaira. A World Robot Olympiad (WRO) egy nemzetközi robotprogramozó verseny, melyen Lego Mindstorms EV3 elemekből saját ötlet alapján épített robotot kell a megadott feladatra programozni.

Az elnyert pályázatnak köszönhetően részt vehettünk és eredményesen szerepelt a szakkör 3 diákjából álló csapat (Vilányi Ádám, Bolla Lajos Ádám, Horváth Dominik 10.B osztályos tanulók) a WRO székesfehérvári regionális fordulóján. A korosztályban a 12 induló csapat közül 6. helyen végzett a csapat. A felkészülésben Sike Zoltán és Bátoriné Zaja Éva segédkezett. Folytatásként lehetőséget kaptunk a szervezőktől, hogy az országos versenyen is kvalifikáljuk magunkat, ahol középmezőnyben végeztünk Vilányi Ádám, Bolla Lajos Ádám, Garai István 10.B osztályos tanulók részvételével.

Májusban iskolánk két csapattal vett részt az ARM Hungary Kft. és a  Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara  által meghirdetett robot programozó versenyen. A LittleBoy 2.0 csapat tagjai: Bolla Ádám Lajos és Vilányi Ádám, a Robothuszárok tagjai: Magda Ferenc és Horváth Dominik 10.B osztályos tanulók voltak. Az utóbbi csapat kiélezett küzdelemben a hatodik helyen végzett, míg a LittleBoy 2.0 megszerezte az első helyezést, és így elhoztuk a fődíjat, amely maga a MicroBit robot volt. Az első három helyezett csapat külön ajándékként 100 gombóc fagyi kupont is kapott.

A szakkör 2017/2018 tanévben megvalósult programjai

A LEGO robot építő és programozó szakkör aktív tagja, Siroki Péter 12.B szeptemberben részt vett az EKE Gyöngyösi Campusának szervezésében a LEGO Sumo versenyen.

Novemberben az iskolai nyílt héten egy Rubik kocka kirakó robottal vártuk az iskolánkba érkező nyolcadikosokat és szintén ezzel a robottal mutatkoztunk be Hevér Tibor vezetésével az „Építsd a jövőd!” szakmai találkozón Egerben, valamint a  pályaválasztási kiállításon Hatvanban.

Az előző tanév során készített iskolai projekt folytatásaként, az Eszterházy Károly Egyetem, EFOP-3.6.1-16-2016-00001 kutatási projektjének keretében 2018. január 9-én jelent meg a Líceum kiadó gondozásában a „Digitális történetmesélés a nevelési-oktatási folyamatban” című könyv. A kiadvány, olyan esettanulmányok gyűjteménye, melyek a gyakorlatban mutatják be a Digital Storytelling (DST) alkalmazásának lehetőségeit. A kötet többek között tartalmazza iskolánk 2017. áprilisában megvalósult Lego-robot-programozás a középiskolában (gépészet és informatika ágazat tanulóinak bevonásával) projektjének leírását, melyben Bátoriné Zaja Éva vezetésével, Lakatos Martin és Mihalovics Krisztofer 10.B, Kovács Márton 12.C, Siroki Péter 12.B és Molnár József Manó 2/14.C osztályos tanulók vettek részt.

A szakkör 2016/2017 tanévben megvalósult programjai

  1. október 3. – Projektnyitó foglalkozás2016.

november 17. – tanulmányi kirándulás – Óbudai Egyetem Vér Bence és Piros Gergő: Lego Robotok programozása irányított feladatok segítségével, Budapesti Műszaki Egyetem Fizika Tanszék, Dr. Bokor Nándor „Az optika rejtelmei” című előadás.

  1. november 21-25. – iskolai Nyílt hét – bemutató az iskolánkba jelentkező leendő kilencedikeseknek (R3PTAR és vonalkövető robot) (Siroki Péter-11.B, Dudás Blanka-10.D, Seress Gergő-11.D, Molnár József Manó-1/13.C)
  2. január 30. – iskolai bemutató a pedagógusoknak (félév záró értekezlet-beszámoló a tehetségprogramról)
  3. március 6-10. – iskolai Szakmai Napok – Siroki Péter (11.B) bemutató előadása iskolánk tanulói számára – Dr. Pántya Róbert főiskolai docens: „Lego robotok programozása”
  4. április 6-10. – Digitális témahét – iskolai projekt: „Digitális történetmesélés és LEGO robot építés és programozás a középiskolában, informatika és gépészet ágazat tanulóinak bevonásával” (Siroki Péter-11.B, Mihalovics Krisztofer-9.B, Lakatos Martin-9.B, Kovács Márton-11.C, Molnár József Manó-1/13.C)
  5. április 26. – Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar hallgatói által meghirdetett, Bánki LEGO Nap keretében Lego Mindstortms robotprogramozó verseny (Siroki Péter-11.B, Kovács Márton-11.C, Molnár József Manó-1/13.C)
  6. április 28. – bemutató iskolánk szerb testvériskolájából érkezett vendégei számára (Siroki Péter 11.B)
  7. május 19. – Látogatás a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános iskolában – bemutatók az alsó tagozatos diákok számára (Siroki Péter-11.B, Molnár József Manó-1/13.C )
  8. június 9. – Projektzáró foglalkozás – a résztvevő diákok és tanárok részvételével

 

Szertettel várjuk a robotika iránt érdeklődőket a következő tanévben is.

Megszakítás