Üzenet a 12. E osztálynak

Szeretettel búcsúzom a 12. E osztálytól. 4 évvel ezelőtt a sarudi gólyatábor 2 napja nyitotta meg számukra bottyános éveiket, és már ott a mai napig tartó szoros barátságok alakultak. Az összetartás határozta meg minden tanévüket. Szívesen vettek részt közös programokon, és az osztályfőnök nélküli messenger csoportban önzetlenül osztották meg egymással a kész házi feladatokat. 9. osztályos korukban többen képviselték iskolánkat a 24 órás vetélkedőn, és szeretettel emlékezünk a 10. osztályos korukban előadott karácsonyi műsorukra is.

A pontosan betanult árnyjáték mutatta meg igazán, hogy mennyire összehangoltan képesek egy célért dolgozni. A 11. osztályt lelkesen kezdték, hiszen az előző tanév második felét otthon töltötték. Örültek, hogy újra együtt lehetnek. Az október 23-ai megemlékezéshez állóképeket, apró jeleneteket tanultak be 50-es évekre jellemző ruhákban, vidáman rajzolták együtt a plakátokat, majd november közepén megtört ismét minden lendületük.

A digitális tér lett újra a közösségi életünk egyetlen tere. Ott karácsonyoztunk, ott sütöttünk együtt amerikai palacsintát, de a fizikai távolság egyre messzebb sodort bennünket egymástól. Mára megtanultuk értékelni az együtt tölthető mindennapokat, megtanultunk örülni a pillanatoknak, amelyeket személyesen élhetünk meg. Összetartó osztállyá váltunk, akik számíthatnak egymásra és egyaránt megbecsülik egymást és tanáraikat is. Egyre többen látják már azt az irányt, amerre érdemes lesz elindulni a sikeres érettségi vizsga vagy a technikusi vizsga után. A 28 lány mellett mindenképpen külön búcsúzom az osztály 3 fiútagjától is, akik türelmesen és elnézően viselték a lányok szócsatáit, apróbb nézeteltéréseit.

Mindig sokat vártam az osztálytól, mindig többre és jobbra sarkalltam őket. Hamvas Béla szavaival búcsúzom az osztálytól:

  Az ember ott kezdődik, hogy teremt valamit, ami nincs. Valakinek lenni a semmiből. Nem a legkisebb, hanem a legnagyobb ellenállást keresni. Csak azt érdemes megcsinálni, ami lehetetlen. 

Blahó-Kiss Katalin
osztályfőnök

Megszakítás