Tudni kell nemet mondani – Vendégünk volt dr. Zacher Gábor

2018. február 7-én újabb állomásához érkezett a Szülők iskolája rendezvénysorozat, melynek célja, hogy hasznos információkkal segítsük iskolánk tanulóinak szüleit a gyermeknevelésben.

Az EFOP-1.3.5-16-2016-00701 számú „Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével a Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnáziumban” című pályázat keretében megvalósult rendezvényen a népes hallgatóság Mindennapi függőségeink címmel dr. Zacher Gábor toxikológus előadását hallgathatta meg.

A középiskolás korú fiatalok a szenvedélybetegségek szempontjából talán a legveszélyeztetettebb társadalmi réteg. Neves előadónk beszélt az alkohol, a számítógép, vagy a mobiltelefon okozta függőségről, a drogozás veszélyeiről, statisztikai adatokkal alátámasztva mutatta be, mennyiféle kábítószerhez, és milyen könnyen lehet manapság hozzájutni a „piacon”. A főorvos véleménye szerint a kábítószer-fogyasztás legnagyobb veszélye nem az, hogy az ember megbetegszik tőle, vagy belehal, hanem az, hogy megváltoztatja a fogyasztót és ezt a változást nem lehet megállítani.

Izgalmas előadásának tanulsága lehet a prevenció, és az otthonról, a családból hozott pozitív minta fontossága, amely hozzásegítheti korunk fiataljait ahhoz, hogy képesek legyenek a drogra nemet mondani.

Kaló István
szakmai igh.

Az eseményről a Gyöngyösi Városi Televízió Aktuális című műsorában tudósított:

 

 

Skip to content