Iskolánk vendége volt Imre Géza

Imre Géza világ- és Európa-bajnok, kétszeres olimpiai ezüst, kétszeres olimpiai bronzérmes és többszörös magyar bajnok párbajtőrvívó 2017. április 27-én iskolánkba látogatott, ahol több osztálynak is előadást tartott. Mesélt nekünk pályafutásának kezdetéről, olimpiai élményeiről, magánéletéről és a további terveiről is.
Elmondása szerint karrierje kezdetén nem ő volt a legtehetségesebb vívó, de a legkitartóbbnak ő bizonyult, és ez odáig vezetett, hogy 1996-ban megszerezte első olimpiai bronzérmét. Megtudtuk, hogy a számára legjobb olimpia az athéni volt 2004-ben, de nemcsak azért, mert itt szerezte első olimpiai ezüstérmét, hanem azért is, mert nagyon jó hangulatban tudtak a versenyzők versenyezni. A további egy ezüst, illetve bronzérmét Rioban nyerte. Mesélt nekünk az olimpiai falvakban szerzett élményeiről is, elmondta, milyen különleges érzés testközelből látni Rafael Nadalt, vagy milyen az, amikor mellettünk sétál el Neymar, vagy milyen egy asztalnál enni Michael Phelps-szel. De ahogyan mondta, nemcsak ilyen élmények kötik őt az olimpiához, hiszen a feleségét is ott ismerte meg. Mostanában már gyerekeket tanít párbajtőrözni, de arra a kérdésünkre, hogy részt fog-e venni a következő olimpián, még nem tudott biztos választ adni.
Az előadása végén mindenki megnézhette az olimpiai bronz-, illetve ezüstérmét is. Úgy gondolom, hogy Imre Géza kitartása, akaratereje mindannyiunk számára követendő példa lehet.

Fuxreiter Ádám 10.A

Megszakítás