Tanár – diák röplabda meccs – előzményekkel

Valamikor tavasszal kezdődött. Meghívást kapott a Bottyán a gyöngyössolymosi iskolától egy katolikus iskolák közötti röplabda kupára. Évekkel ezelőtt már rendeztek ilyen megmozdulást, de most felelevenítették, s mi nagy örömmel csatlakoztunk is.

Az iskola csapatában adott volt, hogy van négy szuper testnevelőnk, köztük egy, aki nagyon magas szinten űzi a röplabdát. Ezért félve, de annál nagyobb lelkesedéssel csatlakoztunk mi, amatőrök. S elkezdtünk gyakorolni, edzésre jártunk, s azon a szombati napon megnyertük az első helyet, s hazahoztuk a kupát. Azt éreztük, hogy nagyon jó volt játszani. Játszottunk, de közben olyan figyelmet kaptunk és adtunk egymásnak, ami az első helyig röpített minket. (persze, nagy segítség volt a rutin…) S nagyon élveztük… s nagyon hálásak voltunk a jó szervezésért, a jó hangulatért, a  türelemért, a közös délelőttért. Aztán azt gondoltuk, hogy vége lesz, de mindannyiunkban megfogalmazódott az igény, hogy menjünk le csütörtökönként gyakorolni. Hála érte Keil Magdolna tanárnőnek és a lányoknak, akik kibírtak és elviseltek minket! De jó volt, jól esett, jól éreztük magunkat…

S közben a suliban zajlott a röplabda bajnokság az osztályok között, s a győztes a 12. C lett, akik nagyon nagy fejlődésen keresztül mentek át! Akkor ebből már logikusan következik, hogy rendezni kell egy tanár-diák meccset! S a lényeg ismét a játék volt… Győztünk, mi, tanárok, de nem ez a lényeg! Hanem a 12. C csapatának sportszerűsége, lelkesedése, a lelátón szurkolók biztatása, a jó hangulat! Ezek mutatják meg egy közösség erejét, a BOTTYÁNT! S jó volt abszolút amatőrnek lenni a profik mellett… Hála nekik!

Gratulálunk minden résztvevőnek!

tanárok: Soltész Gábor (főszervező, a csapat lelke, irányítója, motorja); Varga Csaba, Nagyné Keil Magdolna, Somody Béla, Molnár Zsuzsa, Hordós Andrea, Polgári Tamás, Barta Márton atya

és Solymoson játszott még: Kristó Ágnes, Kosztyáné Magyary Ágnes, Gál Géza, Borbás József.

12. C: Bernáth Ákos, Barabás Bence, Kovács Maximilián, Barna Patrik, Hortolányi Kristóf, Pap Marcell.

Hordós Andrea
tan. igh.

Megszakítás