„Szívesen jövök vissza szeretett középiskolámba…”

Az évfordulók ünneplése során emlékezünk, kutatunk-keresünk, felidézünk, mosolygunk, nevetünk
régi történeteken, olyanokon, amelyeket csak mi értünk, fotókat keresünk, és egy iskola visszahívja
régi tanítványait. Miért? Azért, hogy a jelenlegi tanítványainkat motiváljuk: nehézségeken, örömökön
át, sok munkával, kitartással szép eredményeket, sikereket lehet elérni. Hát ezért tartjuk fontosnak,
hogy volt tanítványaink visszalátogassanak hozzánk! Az évforduló egy jó alapot szolgáltatott ehhez. A
teljesség igénye nélkül néhány gondolatot, benyomást gyűjtöttem össze.


Egy volt gépész tanuló, aki már középiskolában határozott elképzelésekkel, értékrenddel
rendelkezett. Érdekelte a történelem is. Gépészmérnökként végzett, de a kitartását mindig a sport
biztosította a háttérben. A sport pedig a Jiu Jitsu, ami harcművészet és sport egyben. Ez lágy
művészetet jelent és ezen belül a brazil Jiu Jitsuval foglalkozik, ami egy földharc központú küzdősport
ágazat. Ebben a legszebb siker egy Európa-bajnoki 5. hely. Dolgozott a szakmájában is, de az élet úgy
hozta, hogy most a sport tölti ki a mindennapjait. Szerinte a siker titka: Kitartás, az apró célok elérése,
a türelem és az alázat. Ő Skáfár Bence.
Palya Balázs az elektronika szakot választotta, s végezte el iskolánkban kiváló eredménnyel. Érseki
jutalomban részesült, s természetesen továbbtanult, villamosmérnök szeretett volna lenni – s az is
lett. Az ő szavait idézve: „megvívta a saját harcait”, s most egy dinamikusan fejlődő cégnél dolgozik, s
ha ez még nem elég: natúrborászattal foglalkozik. Ha befejezi a mérnöki munkát, kimegy a
természetbe, szőlőt művel, szüretel, palackoz, értékesít. Borai jelen vannak a piacon, s még az út
kezdetén van. Állítja, a kitartás és az alázat a siker titka. Alázat nélkül nem megy.
Vendégünk volt az MLSZ szóvivője, Sipos Jenő is. Igen, a mi iskolánk padjait koptatta, s bár eredeti
szakmájától eltávolodott, mert a foci szeretete Budapestre vonzotta, mégis szeretettel gondol vissza
a középiskolára. (Jóllehet a következő munkáját is a focinak köszönheti, hiszen azon keresztül lett
nyomozó, majd pedig szóvivő.) Embersége, jólelkűsége, izgalmas történetei, humora felejthetetlen
perceket adott nekünk. Élete azt mutatja számunkra, hogy az előttünk álló lehetőségeket fel kell
ismerni, bele kell vágni bátran a feladatokba, s sikeresként is meg tudni maradni EMBERnek. A
hiteles, jó kommunikáció pedig elengedhetetlen.
Matin Gergő ma már a Jaguárnál dolgozik. Mesélt nehézségekről, kitartásról, motivációról és az új
munkaformáról, ami az ő vállalatukat már jellemzi. Tudás nélkül nem sikerülhet- vallotta Gergő, s
ezzel egyet is kell, hogy értsünk.
Kanyó Tibor szintén ellátogatott hozzánk. Róla külön olvashattak már a honlapon.
(https://vbjnet.hu/eloadas/hogyan-dolgozik-es-fejlodik-egy-informatikus/)
Azt hiszem, hogy nem fejeződött még be ez a „projekt”. Jó volt viszontlátni volt tanítványainkat,
beszélgetni velük, s mindenki nagy szeretettel, örömmel érkezett vissza az Alma Mater-be. Mi pedig
hálásak vagyunk ezért!

Hordós Andrea
tanulmányi igazgatóhelyettes

Megszakítás