Látogatás az Audi győri gyárában

Osztályunk, a 11.C osztály október 14-én ellátogatott az Audi Hungaria Zrt. győri gyárába. Élményekben gazdag napról számolhatunk be, bár ez a nap nem csupán egy osztálykirándulás volt. Gépész osztály vagyunk, tehát egy autógyár meglátogatása számunkra szakmailag is jó választásnak bizonyult.

Hosszas és izgatott várakozás előzte meg ezt a napot, kirándulásaink mindig nagyon jól sikerülnek. Korán el kellett indulnunk, ahhoz, hogy időben odaérjünk, hiszen az út nagyjából 3,5 órás volt. Amikor a kirándulás tervezésekor ezzel szembesültünk, bevalljuk, többen belegondoltunk abba, milyen más módokon is el lehetne tölteni ezt a sok-sok órát, de hála remek osztályközösségünknek, ezen mégsem kellett igazán sokat töprengeni. Tele volt meglepetésekkel, jókat beszélgettünk, szórakoztunk, az oda- és a visszaúton egyaránt.

Habár korábban odaértünk, szerencsénkre nem kellett sokat várni, szinte azonnal fogadtak minket. Az egész látogatás egy kisebb prezentációval kezdődött, amiben összefoglalták az Audi győri történetét. Ismertettek rengeteg meglepő adatot, például azt, hogy a gyár mintegy 5.000.000 m²-en terül el, elmondták, hogy hogyan lett az autógyártás egyik meghatározó és megkerülhetetlen szervezetévé a győri üzem és a kezdetben, 1993-ban a 83 főt foglalkoztató cégből mára már közel 12.000 főnek munkát adó, 1994-től 50.000.000 motort készítő és évente 170.000 autót gyártó gigantikusnak nevezhető vállalatává. Az ismertető után elindultunk a gyárba, ahol busszal közlekedtünk, ez is szemlélteti a terület nagyságát. Elképesztő volt látni, hogy az egyes elemekből szépen kiformálódik és összeépül az autó, és szemtanúja lenni annak, ahogy a frissen összeszerelt autó elsőként beindítva gördül le a gyártósorról. Ehhez érdekességképpen megtudhattuk, hogy nincs 0 km-es autó, hiszen egy 5 km-es tesztpályára mindegyiket kiviszik, azokat pedig, amelyek a tengeren túlra mennek, Győr körül egy 30 km-es távot megtéve tesztelik. Szerintem sokan szívesen vezetnék ezeket a lenyűgöző autókat. Mi is. Mindezt gépész tanonc szemmel átélni, nem volt semmi. Ezek után, volt még időnk, így egy kicsit szétnéztünk Győrben.

Összegezve az átélteket, annyit tudunk mondani, hogy akinek van lehetősége, látogassa meg a győri Audi gyárat, legalább egyszer az élete folyamán, mert remek munkalehetőség, ahol a mi iskolánkban végzett fiatal szakemberek számára rengeteg területen nyújtanak lehetőséget a munkavállalásra. Külön motivációt adhat a tudat, részese lenni egy ilyen nagyszabású, dinamikusan fejlődő vállalatnak.

Végezetük szeretnénk köszönetet mondani osztályfőnökünknek, Kristó Ágnes tanárnőnek, amiért kitalálta és megszervezte nekünk ezt a programot, és Lukács Edina tanárnőnek, aki elkísért minket a kirándulásra.

Cserepes Dávid
Joó Sándor

Megszakítás