Csodaország a felhőben

A 11.B osztály lehetőséget kapott arra, hogy beléphessen a felhőalapú szolgáltatásokra fókuszáló Aliz Technologies birodalmába. A cég főleg Big Data megoldásokkal foglalkozik Google platformon. Ebbe beletartozik az adatfeldolgozás, adattisztítás és adattárház kialakítása. Három irodájuk van: az egyik Szingapúrban, a másik Budapesten, a harmadik pedig Münchenben. Minden országban vannak saleseseik és mérnökeik.

A magyar IT cég pizzával várt minket, majd flipperrel, dartsszal, pingponggal és a cég kutyáival chilleztünk. Megismertük a cégen belül működő csapatok munkafázisait, a sikeres projektek receptjeiből ízelítőt kaptunk, miközben körbejártuk Csodaországot. Megtudtuk, hogy mit csinál egy data scientist, egy infrás vagy egy data engineer. Beülhettünk egy Alizer mellé, és a HR vezető segítségével egy rögtönzött Workshop keretében kiderült, hogy mi az a tíz dolog, amire már most elkezdhet készülni az, aki sikeres szeretne lenni egy IT cég munkatársaként.

Élményekkel és tudással gazdagodva tért vissza az osztály. Köszönjük Alíz csapatának a szíves fogadtatást, és Hammer Péter tanár úrnak a szervezést.

Bátor Szilvia
a 11.B osztályfőnöke

Megszakítás