Régóta dédelgetett vágyam volt, hogy létrehozzunk valami egyedi, csak ránk jellemző dolgot az osztályommal. Már korábbi tapasztalataimból tudtam, hogy egy műsor készítésének folyamata elképesztő módon összekovácsol egy közösséget. Ezt a vágyamat csak felerősítette, hogy társamul szegődött Tomcsik Erika, akivel valódi harmóniában alkottunk együtt. Hálás köszönet érte! Éreztük, hogy minden együtt áll ahhoz, hogy létrejöjjön a csoda. Az ő ötlete volt eredetileg a Néma forradalom című filmből készült színpadi adaptáció feldolgozása, amit 2021. október 22-én végül színpadra vittünk.
Már az elején szárnyakat adott, hogy milyen egyértelmű volt a szereposztás, mennyire rásimultak az egyes figurák az emberekre. Hálás vagyok az osztályomnak, hogy az első pillanattól velünk lelkesedtek, hogy mindenre nyitottak voltak. És kezdetét vette az alkotói folyamat. Mint egy igazi színházban, tartottunk olvasópróbákat, személyes gyakorlással tökéletesítettük az adott karaktert, és végeláthatatlan, szenvedélyes beszélgetéseket folytattunk arról, vajon miért éppen azt és úgy mondja az illető szereplő. Ez volt a legcsodálatosabb számomra. Mindig is tudtam, hogy komoly mélységek, érzelmek vannak jelen az osztályban, de most újra rácsodálkoztam, amint a 16-17 éves fiatalok őszinte átéléssel vitatkoztak emberi helytállásról, motivációkról, átélt érzelmekről.
Hihetetlenül jó volt látni, hogy biztonságos közegnek érezték a helyzetet, nem féltek esendőek, sebezhetőek lenni. Hatalmas nevetési hullámok engedtek utat a feszültségnek, máskor tapintani lehetett a darab drámaiságát, sokszor a könnyeimen keresztül. Mert én is velük játszhattam. Igazi ajándék volt ez számomra. A társaim voltak mindenben, olyan láthatatlan védőhálót fontunk egymás köré, ami hiszem, hogy megtart minket majd a hétköznapokon is. Mert ezek a napok nem voltak közönségesek. Ünnepnapokká váltak! És ahogyan közeledett az előadás pillanata, egyre magasabb hőfokon égett mindenki.
Aztán azon a pénteken valóban megszületett a csoda a színpadon. Már nem szöveget mondtak a szereplők, hanem szenvedéllyel élték, élvezték a szerepeiket, a végső katarzis pedig, mint egy drog, eufórikus örömöt hozott. Tényleg minden részlet a helyére került a hangosításért, fényekért, berendezésért felelős kezek nyomán. Osztályfőnökként és játszótársként is fantasztikus érzés volt velük együtt átélni mindezt. Őszintén büszke vagyok rájuk! Hiszem, hogy amit létrehoztunk, megváltoztatott minket, és el nem múló szálakkal fűz össze mindenkit, aki csak egy rezdüléssel is hozzájárult a sikerhez. Ludányiné Prém Judit ötlete nyomán pedig alkalmunk nyílt kibeszélni, értékelni, lekerekíteni mindent, az élményt, amit Borbás József miniszterként nyújtott nagyszerű alakítása és Kaló István szakavatott hangmérnöki munkája tett tökéletessé. Hálás vagyok nekik!
Bodócsné Dér Krisztina
osztályfőnök