Irodalmi versenyen indult a 10. A csapata

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Irodalomtudományi Tanszéke ebben a tanévben 4. alkalommal hirdette meg hagyományos tanulmányi csapatversenyét az ország 10-12. évfolyamos középiskolásai számára.

A verseny idei témája: A klasszikus Arany János és utóélete. 

A verseny írásbeli fordulóval kezdődött, amelyre az idén rekord számú csapat jelentkezett. A korábbi három évben 12-15 csapat versenyzett egymással, és igyekezett bejutni a második fordulóba a legjobb 9 közé, az idén viszont 84, zömében gimnáziumi csapatok.

Iskolánkat a 10.A osztály csapata képviselte: Czéh Lili, Kis Valér és Patócs Ákos.

Helyezésük a megszerzett pontok alapján: 14.hely

Kis Valér gondolatai a versenyről:

A versenyről az egyik magyarórán tanárunktól, Blahó-Kiss Katalintól hallottunk. Mesélte, hogy a korábbi években is indultak csapatok ezen a versenyen, és azt ígérte, hogy élvezni fogjuk a feladatok megoldását. A csapat pillanatok alatt összeállt, mivel már tavaly is szívesen dolgoztunk együtt egy anyanyelvi verseny kapcsán. Komoly kihívásnak indult számunkra a felkészülés, hiszen Arany Jánosról tanultunk ugyan általános iskolában, de a megadott olvasmánylista és a szakirodalom szinte teljesen ismeretlen területnek tűnt. A feladatot nagyon komolyan véve álltunk a munkához. Felosztottuk az olvasnivalókat, és délutánonként haladtunk a feladatlap kitöltésével. Megpróbáltunk minél több kutatómunkát végezni, hogy minél helytállóbb tényeket adjunk válaszként. Sok izgalmas és kreatív feladat is volt az 1. fordulóban. A kedvencünk az volt, amikor a különböző balladák történetét bulvársajtóba való cikként kellett átírnunk. A munkába sok időt fektettünk, de azt örömmel tettük, és a végén a munka meg is hozta gyümölcsét. Szerintem szakgimnáziumhoz képest nagyon is jól teljesítettünk, büszkék vagyunk a helyezésünkre, még ha a szóbeli fordulóba nem is kerültünk be. A csapatmunka megvalósulási módjának szerintem egyik jó példája volt ismét ez a verseny.

Megszakítás