Érseki jutalom egy sokoldalú tehetségnek

A tanév végén az egyházmegye kitünteti iskoláinak legkiemelkedőbb tanulóit. Idén Jászapátiban, az egyházmegyei Te Deum szentmisén Csorba Károly Márton (5/13. D) kapta az érseki jutalmat iskolánk tanulói közül.

Márton az elmúlt öt évben kiemelkedő szaktárgyi, sport- és diákmozgalmi tevékenységet végzett.

Tanulmányi munkája megbízható, stabil, ezt mutatja a bizonyítványa is: öt éven keresztül négyes átlag felett teljesített. Rendszeres, kitartó tanulásával biztos tudást épített fel, évfolyamának legmegbízhatóbb tagja. A humán kultúra területén egyik kiemelkedő diákja iskolánknak, az Örökségünk”48 országos történelmi versenyen kétszer is a döntőbe jutott, csapatban először IV, a következő évben I. helyezett lett.

Szakmájának minden részét méltó alázattal sajátította el, folyamatos megmérettetéseken fejlesztette tudását egyre magasabb fokra. Az országos Moto Pasta tésztakerék építő versenyen csapatban III. helyezést, 12. évfolyamon az Ágazati és ágazaton belüli Szakmai Érettségi Vizsgatárgyak országos versenyén 200 versenyző közül 39. helyezést ért el. Ebben az évben az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen felmentést nyert a technikus vizsga írásbeli része alól.

Iskolánkat és városunkat rendszeresen képviseli a diákolimpiákon, és méltóképpen népszerűsíti sportágát, a sportlövészetet iskolánkban. Legkiemelkedőbb versenyeredménye a Diákolimpia Országos Döntő Fiú Légpisztoly csapatban elért 1. helyezése.

A művészet területén is helyt áll, 2015 óta a Bányász Kultúráért Alapítvány Fúvószenekarban trombitás. Virtuozitása, a zenéhez és hangszerhez való alázata iskolai ünnepi megemlékezések alkalmával mély nyomott hagyott mindenkiben.

Kiemelkedő tanulmányi, sport- és kulturális teljesítménye mellett magatartása és szorgalma példaértékű. Osztályközösségének öt éve vezető személye, osztálytitkára, emellett aktív tagja az iskolai diákéletnek is. Szívesen segíti társait, tanulmányi felzárkóztatásukban, korrepetálja azokat, akik segítséget kérnek tőle.

Márton kiemelkedő teljesítménye öt éven keresztül töretlen. Elért eredményeivel öregbítette iskolánk hírnevét, munkájáért, hozzáállásáért társai felnéznek rá, példaképül állítható fiatalabb diáktársai elé.

Megszakítás