A Bottyán legfényesebb csillaga – győzelem a Szakma Sztáron

Ebben az évben is megrendezésre került az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny, melynek záró rendezvényén, a Szakma Sztár Fesztiválon (ahol 54 szakmában közel 200 versenyző mérte össze az „erejét”), Győri Rajmond, iskolánk 5/13.A osztályos, elektronikai technikus tanulója megszerezte a győztesnek járó aranyérmet.

Az OSZTV a technikusképzésben tanuló végzős diákok legrangosabb szakmai versenye, ahol a versenyzőknek az öt év alatt tanult összes szakmai tantárgyból szerzett ismereteket kell a feladatok megoldása során alkalmazni, és amely a technikusi vizsgához hasonlóan írásbeli, gyakorlati és szóbeli részekből áll.

Az írásbeli forduló feladatsora idén talán a szokottnál is nehezebbre sikerült. Rajmond már ekkor bizonyította kiemelkedő felkészültségét, ugyanis a feladatokat 86%-os (országos legjobb) eredménnyel oldotta meg.

A gyakorlati és a szóbeli fordulóra Budapesten, az Öveges József Szakközépiskola tanműhelyében került sor, amelyen az ország nyolc legjobb elektronikai technikus tanulója vehetett részt. A feladat egy olyan robotvezérlőpanel megépítése, beüzemelése és mérése volt, amely képessé tett egy kétkerekű robotot arra, hogy végighaladjon egy megadott útvonalon. Rajmond robotja volt az első amely sikeresen célba ért, és a szóbeli kérdésekre is ő volt aki elsőként válaszolt.

A három forduló után, a technikusi vizsga alóli teljes felmentés birtokában kíváncsian vártuk a verseny csúcspontját a Szakma Sztár Fesztivált, amelyen már csak a három legkiemelkedőbb versenyző vett részt, és amelynek rangját az is mutatja, hogy a rendezvényt Magyarország miniszterelnöke nyitotta meg. A kétnapos feladat egy PIC-es tolókapuvezérlő áramkör megépítése és beüzemelése volt, amely több mint száz darab felületszerelt és furatszerelt alkatrészt tartalmazott. A második nap reggelén, az utolsó csatlakozók beforrasztását követően az áramkör elsőként került kipróbálásra és első bekapcsolásra működött. Talán mondanom sem kell, hogy a mérési feladatot is Rajmond fejezte be elsőként.

2023. április 26-án tehát egy hosszú utazás végéhez érkeztünk. Az előzmények ismeretében, a Hungexpo G pavilonja felé tartva a kisbuszban szinte hallottam Lotfi Begi és Freddie dalának sorait:

„Zászlót fel, most miénk a pálya a legendák előszobája!
Hosszú út áll mögöttünk nem lesz pardon, győzni jöttünk!”

A várakozásunk beigazolódott, mégis felemelő érzés volt, amikor az emelkedett hangulatú díjkiosztó ünnepségen egy budapesti és egy paksi versenyzőt megelőzve Rajmond állhatott a dobogó legmagasabb fokára. Most már elmondhatjuk, hogy iskolánk történetében először, a Bottyánba jár az ország elektronikai technikus tanulóinak legjobbika.

Én voltam a szerencsés, aki átélhettem vele a verseny izgalmait, én álltam mellette a fordulók során és a szelfifal előtt, de azt gondolom, ez a siker mindannyiunké. Meg kell hogy említsem osztályfőnökét, Tomcsik Erika tanárnőt, aki ebben a kilencedikben kicsit sem problémamentesnek ígérkező osztályban képes volt olyan szeretetteljes, támogató légkört kialakítani, amelyben az osztály minden tanulója ki tudta bontakoztatni a tehetségét. Meg kell hogy említsem jelenlegi osztályfőnökét, Patai Gábor tanár urat, akivel tizedik évfolyamtól párban tartottuk a gyakorlati foglalkozásokat, és aki olyan tapasztalatokkal vértezte fel Rajmondot, amelyek nagyban hozzájárultak ennek a szép eredménynek az eléréséhez. De említhetem Dér Tibor tanár urat, aki kilencedikben a szakma alapjait tanította meg neki épp úgy, mint a villamos munkaközösség többi tagját, Gál Géza, Balog Tivadar és Farkas László tanár urakat, akik számítógép alkalmazást, mechatronikát és PLC programozást tanítottak neki.

A legfontosabb résztvevője ennek az utazásnak mégis Győri Rajmond, aki különleges tehetségével, műszaki érdeklődésével, szakmai alázatával és kíváncsiságával minden rábízott elméleti és gyakorlati feladatot a legjobb tudása szerint, szinte kivétel nélkül hibátlanul oldott meg. Félelmetes volt tapasztalni azt, hogy amit kilencediktől fogva szakmai elméletből hallott, abból mindenre emlékszik.

Kedves Rajmi! Nagyon örömteli, ugyanakkor nagyon felelősségteljes dolog volt az utadat egyengetni. Győzelmedhez szívből gratulálok, kívánom hogy hasonló sikerek kísérjenek tovább az utadon …

Kaló István
felkészítő tanár

Megszakítás