Hello. Műszaki vagy? Akkor itt a helyed!

„Csaknem 40 középiskolából 81 diák jelentkezett a Magyar Elektrotechnikai Egyesület és a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum által meghirdetett “Működj!” című pályázatra. A pályázat elsődleges célja, hogy az elektrotechnikai, elektronikai, informatikai iparág szereplőinek figyelmét felhívja a kreatív, gyakorlati gondolkodású középiskolásokra.” (http://muszakivagyok.hu/cikk/9)

Iskolánk négy tanulója nyújtotta be pályázatát az izgalmasnak ígérkező megmérettetésre. A feladat „mindössze” az volt, hogy saját ötlet alapján egy működő áramkört építsenek. Juhász Tamás (12.A osztály) mikrokontrollerrel vezérelt Nixie csöves órájával hívta fel magára a bírálók figyelmét, a pályaművéről készített videó a http://muszakivagyok.hu/modul/mukodj_palyamuvek oldalon megtekinthető.

A 2016. december 13-án, a  BMSZC Wesselényi Miklós Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában megrendezett díjátadón mi is részt vettünk, ahol Szabó Ferenc Tanár Úr mint felkészítő tanár szerepelt a díjazottak között. Az elismeréshez szívből gratulálok.

Kaló István
szakmai igh.

Megszakítás