Ünnep – másképp

Október 22-én, csütörtökön reggel szép, őszi napra virradtunk. Nagy volt bennünk az izgalom: méltó lesz-e az ünnep? Hetek óta folyt a munka, hiszen tudtuk: nem lesz lehetőségünk hagyományos ünnepségre a művelődési házban. Ehelyett mást kellett kitalálnunk. Méltó, ugyanakkor az egész iskolát megmozgató eseményt szerettünk volna létrehozni.

 Az iskolaajtón való belépéskor – természetesen a kötelező lázmérés és kézfertőtlenítés után – már a forradalom hangulata fogadott bennünket: bőröndök, lyukas zászló, vérfoltos ing, fegyver… abban a pillanatban mindegyik elindított bennünk valamit. A nap folyamán tanítási órák voltak, de mégis – valahogy más volt. Órák közben megszólalt a rádió, ami a forradalom eseményeiről tájékoztatott minket. Szünetekben láthattuk a forradalom képeit, hallhattuk a szabadság dalait. 1956 októberének hangulatát adták 2020 októberében, segítettek megérteni, milyen nagy dolog történt akkor. Gyönyörű plakátokat láthattunk, amelyek a mai fiatalok gondolatait mutatták meg a forradalomról. Plakátversenyt hirdettünk, de bátran mondhatjuk, hogy mindegyik díjat érdemelt volna. A „lakatfalon” 1956-tal kapcsolatos idézeteket, gondolatokat olvashattunk. Ezeket az osztályok választották ki, s talán kicsit magukénak is érezték. A szünetekben a kérdésekre jól válaszolók 3D-s nyomtatóval készített lyukas zászlót vagy éppen „gránátot” vagy „töltényt” nyerhettek. Az osztályok megtudhatták, milyen volt az élet az 1950-es években, és mi volt „az évszázad mérkőzésének” háttere. S eljött az, amire nagyon vártunk, amiben az egész iskola részt vett: a szabadulószoba. Kreatív feladatok, kihívások, közös munka, verseny az idővel, s ha mindezzel kész vagyunk, irány az udvar! Elsőként a 12. D osztály „szabadult ki”, majd az 5/13. C és a 10. C osztály. Lelkesen fogyasztották el a „nyereményt”, de azok is, akik nem az első három helyezett között voltak, a közösség élményével lettek gazdagabbak, ami – valljuk be őszintén -, ránk is fért ezekben a hónapokban. A szabadsághoz vezető utat is megjelenítették a 11. E osztályosok, akik lelkesen gyűjtötték a korabeli ruhákat, építették a barikádot, rajzoltak és festettek, hogy tökéletesek legyenek az élőképek az udvaron. Láttuk a forradalmárokat, Nagy Imrét, kitépték a gyűlölt címert, és ledöntötték a Sztálin-szobrot.

Mindenki hozzátett valamit, s így a közös munka eredményeképpen közösen élhettük meg a sikert: azt a méltó ünnepet, amelyet nem a szokott formában álmodtunk meg. Ez a nap nem működhetett volna a fő szervezők, a 11. B osztály és osztályfőnökük nélkül. Köszönet nekik és mindenkinek, aki bármit is hozzátett.

Kalauzné Szabó Csilla és Hordós Andrea
az ünnepi témanap szervezői

(A nap eseményeit Szabó Petra és Kaló István örökítette meg, a fotók a galériában láthatók.) 

Megszakítás