Március 15-ét ünnepeltük

Március 15. talán az a nemzeti ünnepünk, ami a mai  fiatalokat leginkább megérinti. Magával hozza a tavasz örömét, a változás ígéretét, a szabadság gondolatkörét, ezzel a múlt  fiataljainak nekünk szóló üzenetét, mellyel könnyen tudunk azonosulni. A 11.B osztály ünnepi megemlékezésének jelenetei – természetesen – a forradalom és szabadságharc eseményeit elevenítették fel. Műsorukban történelmi tényeket és hangulatokat egyaránt felidéztek és adtak át versekkel, jelenetekkel, tánccal, zenével. Találkozott múlt és jelen az emlékezés sokszínű lehetőségei között válogatva.

Az idei ünnepi műsor négy szálon futott. Múltidézésük március 15. estéjén kezdődött, Teleki Blanka lánynevelő intézetében, ahol Vasvári Pál a forradalmi nap hevében meglátogatta tanítványait és Teleki grófnőt. Majd visszatekintettek a nap eseményeire, aztán a megtorlásra. Végül zenével mutatták meg, számunkra mit mond ma ez az ünnep. Ezen kívül a műsor a közösség összefogását, az együtt munkálkodás örömét, a tehetségek megnyilvánulásának lehetőségét is adta az osztálynak, és természetesen mindenkinek, aki velük emlékezett.

Zongorán Pál Tamás játszott, szatmári verbunkost Fábián Tamás táncolt, a záró gitárduót Bunda Mártonnak és Csuzdi Bencének köszönhettük, a tánc Szűcs Viki koreográfiája volt. A műsort osztályfőnökük, Harkó Erzsébet tanárnő állította össze és Vargáné Tomcsik Erika tanárnővel együtt rendezte.

A műsor létrejöttét a Webgarden Kft. is segítette. Köszönjük a támogatást.

Megszakítás