Lelki nap a bennünk fénylő csillag üzenetével

Az adventi készülődés ebben az évben is színesebbé és meghittebbé varázsolta az iskolai hétköznapokat. Hétfő reggelenként az adventi gyertyagyújtás rövid műsorait a 9.B, a 10.C és a 10. B osztály tolmácsolásában hallhattuk.

Az adventi faliújságon a diákok karácsonyhoz kapcsolódó írásai, versei jelentek meg napról napra. Sikeres volt a mézeskalács-házikó készítésére tett felhívás is: szebbnél szebb, illatos alkotások születtek, melyeket az aulában lehetett megnézni.

Karácsonyi lelki napunkat december 20-án tartottuk meg. Először a 10. D osztály segítségével meggyújtottuk az adventi koszorú utolsó gyertyáját: Fekete István Roráte című novellájának dramatizált változatát hallhattuk. Ezután az osztályok átvonultak a művelődési házba. Itt Holló Gábor káplán atya beszédében kiemelte, hogy ha családunkban, osztályközösségünkben éljük azt a szeretetet, amire Jézus tanított, a csoda bennünk is megszületik, és egész évben karácsony lesz.

A karácsonyi műsort idén a 10. E osztály készítette el. Jelképes utazást tehettünk időben és lelki értelemben is a várakozástól a megérkezésig, Jézus születéséig. A fény szimbólumainak felhasználásával: gyertyás tánccal, árnyjátékkal vált még érzékelhetőbbé a műsor üzenete:

„induljunk szívünk dzsungelében
az embert megkeresni
a jóságot még ma
el kéne kezdeni
óh bennünk fénylő csillag
merj már megszületni.”

(Puszta Sándor: Bennünk fénylő csillag)

Lukács Edina

Megszakítás