A szalag üzenete

A hagyományok egy közösség értékeinek átadására szolgálnak: az új nemzedékek mindig saját életük nagy eseményeiként élik meg az élet nagy fordulópontjait jelző ünnepélyeket, ahol a nagyobb közösség – a család, a rokonok, az iskola, a város – előtt megállunk egy pillanatra, és átadjuk a virággal, az ajándékkal, a mosollyal, a meghatottság könnyeivel együtt az ünnep üzenetét.

A középiskolás évek alatt régi selmecbányai hagyományt ápolva megkapja minden végzős a szalagot, amely folyamatosan emlékezteti őt a közeledő érettségi vizsgára, egyben életének egy újabb fordulópontjára. Idén a szép szokásból csak a szalag maradt, csak igazgatói és osztályfőnöki útravaló tanácsok, bölcs szavak és ének. De a szalag üzenete ugyanaz: büszkék vagyunk rátok szülőként és tanárként, bízunk bennetek. Bízunk abban, hogy olyan sikerként élitek meg az érettségi vizsgát, amelyből további életetekben is erőt meríthettek; abban, hogy jól fogtok dönteni a további évekről; abban, hogy felelősen el tudjátok kezdeni a felnőttkorotokat. Ez a hit és bizalom kíséri a végzősöket a tanév végéig.

Megszakítás