Fradisok a Bottyánban

Lehet szeretni, lehet nem szeretni, de azt el kell ismerni, hogy Magyarország legnépszerűbb csapata a Ferencváros. A klub által indított program keretében két focista látogatott el iskolánkba, nevezetesen Vidovenyecz Anna és Florian Trinks. Őket elkísérte a Fradi-sas is. A fiatal sportolók elmondták, hogy középiskolában igyekeztek megállni a helyüket tanulóként is, és sportolóként is. Ez sokszor nagy áldozatokkal járt, de nagyon sokat visszaadott a sport. Megérte.
Kedvenc tantárgyuk a történelem volt. Igyekeztek felhívni a figyelmet a tanulás és a sport fontosságára. Közben természetesen azok, akik ismerték a Fradi történelmét, értékes ajándékokhoz juthattak: sál, sapka, póló volt a jutalom. A program végén számos dedikálásra és fotó készítésére került sor. Egyben a Ferencváros is csatlakozott az intézmény jótékonysági akciójához. Iskolánk ugyanis szeretné megsegíteni egykori tanulóját, aki súlyos balesetet szenvedett, Dobos Rékát. Így árverésre kínálunk egy Dárdai Pál által aláírt EB-labdát, és Dárdai Pál által aláírt Hertha mezt, valamint a Fradi első csapata által dedikált mezt. Ehhez cégek és magánszemélyek jelentkezését várjuk!

Hordós Andrea
tanulmányi igh.

 

Megszakítás