Hatvan, tíz…

„Hölgyeim és Uraim, Tisztelt vendégeink, Tisztelt Gyula atya, Polgármester úr! Tisztelt Kollégák!

Hatvan éves szeretett iskolánk és már annak is tíz éve, hogy egyházi fenntartásban működünk.

Hatvan, tíz…

A két évfordulóra egy éven keresztül emlékeztünk, számos megható, lélekemelő szép pillanatot élhettünk át az ünnepségsorozatnak hála. Négy, öt ünnepi beszédet mondtam már el a 60/10 kapcsán, legalább másik négy-ötbe pedig örömmel szőhettem bele az évfordulókkal kapcsolatos érzéseket. Amikor tegnap átgondoltam, hogy ma mit mondjak, mindig egy szónál kötöttem ki, és ez a szó a büszkeség. Jó ma itt állni és emlékezni a Bottyán 60 tanévére.

Mérhetetlen büszkeség tölt el, ha a Bottyán múltjára gondolok. Az itt végzettekre, az itt megszerzett tudásra és emberségre. Büszke vagyok arra, hogy minden évben megrendezzük az egykori bottyános dolgozók nyugdíjas találkozóját, ahol jókat beszélgetünk, öröm hallani a régi sztorikat és öröm érezni, hogy ők most is mennyi szeretettel gondolnak Iskolánkra.

Büszke vagyok a Bottyán elmúlt tíz évére. A nálunk végzettek sikereire a cégeknél, a felsőoktatásban, az életben. A felújított iskolára, a bemeneti és kimeneti mutatóinkra.

Mérhetetlenül büszke vagyok kollégáimra, a Bottyán minden dolgozójára. Mert iskolánk sikerét és színvonalát nem adják ingyen, az mérhetetlen sok munkának és konok kitartásnak köszönhető.

Mérhetetlenül büszke vagyok mostani diákjainkra is, versenyeredményeikre, sportban elért eredményeikre, sokszínűségükre, lelkesedésükre, ami a mai napon is látszik.

Tisztelt Jelenlévők!

Iskolánk jelene mélyen a Bottyán múltjában gyökerezik.

Képviselt keresztény értékrendje, a jelenben érte végzett sok-sok kitartó munka igazi értékteremtő magvetés. Erre épülhet jövője.

Kérem az Úr áldását a Bottyánban folyó munkára, hogy 10 év múlva, 25 év múlva, 50 év múlva is ünnepelhessen a Bottyán és az utódaink is büszkék lehessenek ránk.” 

Benyovszky Péter
igazgató

(Elhangzott a Jubileumi műsoron)

„60 év a szakképzésben és 10 éve egyházi fenntartásban. A 2021/2022. tanévben emlékeztünk meg e két jeles évfordulóról. Az előző tanév számos megható, emlékezetes pillanatot tartogatott számunkra. Felidéztük az iskola történetét, megismertettük az általános iskolásokkal vetélkedő keretében, visszahívtuk volt tanítványainkat, hogy példával szolgálhassanak a jelenlegi tanítványoknak, rajz-, novellaíró pályázatot hirdettünk, sportversenyt rendeztünk, s a jövőre is gondoltunk, hiszen a tantestület 25 évre, az iskola közössége pedig 50 évre zárt be és helyezett el egy-egy időkapszulát. Gyökereinkre, összetartozásunkra, életünket segítő hitünkre pedig az udvaron álló kereszt emlékeztet, amiben szintén tanulóink munkái vannak elrejtve.

Most lezárjuk ezt az évet. Hálával fordulunk a múlt felé, igyekszünk a jelent széppé tenni, de a jövőbe tekintünk. Ezen az estén is találkozik a múlt, a jelen és a jövő. Nekünk pedagógusoknak, a legnagyobb öröm: büszkék lenni tanítványainkra, akik a mögöttem látható épület falai közül lépnek ki a nagybetűs életbe! A mai napon velük szeretnénk a Bottyánt köszönteni!”

Hordós Andrea igh.

(elhangzott a jubileumi műsoron)

Megszakítás